Jövő hétfőtől teljes kerettel edz a magyar férfi vízilabda-válogatott

Märcz Tamás szövetségi kapitány elmondása szerint jövő hétfőtől teljes kerettel készül a magyar férfi vízilabda-válogatott.

    A szakvezető az M1 aktuális csatornán elmondta: két hete edzenek együtt a Császár-Komjádi Uszodában, de nem teljes kerettel. Egyelőre azoknak biztosítanak lehetőséget, akik az elmúlt időszakban nem jutottak be az uszodába, és hosszú ideje nem tudtak vizes edzéseket végezni.
Ez a hét szintén ilyen lesz, de május 18-tól teljes kerettel készülnek majd két héten át, és hamarosan lesznek közös tornatermi edzések is. Ezt az is lehetővé teszi, hogy a bajnokság nem folytatódik, a következő szezon pedig július végén kezdődik.
A játékosok minden nap ingáznak, betartják a szigorú protokollt és a szükséges távolságokat, ezért az úszásra, a lábtempóra és a labdás gyakorlatokra összpontosítanak, testi érintkezéssel járó feladatokat nem végeznek.
“Óvatosak vagyunk, tudjuk, hogy a vírusidőszaknak még nincs vége. Mindenkit megkértünk, hogy a magánkörnyezetében is a lehető legkevesebb emberrel találkozzon” – mondta Märcz Tamás.
Hozzátette, több koronavírus-tesztet is elvégeztek, és mindenkinél negatív eredményt hozott.
Megfogalmazása szerint a kétórás edzések segítik a játékosokat, hogy visszazökkenjenek a korábbi formájukba.
“Belátható cél nem lebeg a szemük előtt, hiszen az olimpia még nagyon messze van. Ezek az edzések arra szolgálnak, hogy felhozzuk őket arra a szintre, amelyen korábban voltak” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com