Jogerősen nyolc évre ítéltek egy brit állampolgárságú kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy iraki származású brit állampolgárt, aki hét kilogramm ópiumszármazékot próbált Magyarországon keresztül Angliába csempészni.

A táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről. Az iraki szabadságáról Angliába visszatérő férfi 2017. április 13-án este jelentkezett belépésre a röszkei autópálya-határátkelőhelyen saját személygépkocsijával, melynek pótkerekébe korábban hét csomag kábítószert rejtettek el.

A férfi autóját átvizsgáló pénzügyőr a jármű pótkerékén friss szerelés nyomait vette észre. A gyanús kereket leeresztették, a gumiköpenyt felvágták és hét csomagban, mintegy hét kilogramm – morfin- és kodeintartalmú – ópiumszármazékot találtak, amely feketepiaci értéke mintegy 20 millió forint.

A férfi a bíróság előtt azt vallotta, egy az autót kipróbálásra kölcsönkérő ismerőse rejtette el a drogot a járműben. Elismerte, nem volt eléggé elővigyázatos, amikor Irakból hazaindult, nem győződött meg teljes bizonyossággal arról, hogy raktak-e kábítószert az autójába.

A vádlottnak ismerőse elmondta, az ópiumszármazékot angliai értékesítésével jelentős haszonhoz juthat, a szállítmányért neki utólag csupán 500 fontot kell fizetnie. A táblabíróság döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A férfi bűncselekményét kábítószer birtoklása helyett kábítószer kereskedelme kísérletének minősítette, de a kiszabott büntetésen nem változtatott. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, nem kétséges, a vádlott tudott arról, hogy kábítószert rejtettek el autójában. Anyagi haszna abból származott volna, ha forgalomba hozza a drogot.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com