Jessica Chastain valóban leszerződik az AZ második részére

Néha a rajongóknak is lehet igazuk. Stephen King AZ című, több mint ezeroldalas regényét a filmesek két részre bontották, és az első 500 oldal megfilmesítésének elsöprő sikere után a múlt nyáron minden filmőrült azt próbálta megtippelni, hogy ki fogja felnőtt korukban eljátszani a rettentő bohóccal szembeszálló gyerekcsapat tagjait. És mivel a Vesztesek Klubja egyetlen lánytagjának égővörös a haja, a rajongók azonnal Jessica Chastain után kiáltottak, egy interjúban még maga az azóta 16 éves Sophia Lillis is azt nyilatkozta, hogy a nála 15 évvel idősebb, két Oscar-díjra jelölt színésznőt szeretné felnőtt utódjául.

És tessék: a papírforma úgy látszik, teljesül, és Jessica Chastain valóban leszerződik az AZ második részére, amelyben az egykori gyerekek 27 évvel később visszatérnek régi rémületeik színhelyére, hogy újból megpróbálják legyőzni Pennywise-t, a bohócot. Az első rész volt az első olyan horror, amely Amerikában több mint 300 millió dollár bevételt hozott, így aztán nem csoda, hogy Andy Muschetti író-rendező is visszatér a folytatáshoz. A Varietyben megjelent nyilatkozta szerint egyelőre még csak tárgyalnak Chastainnel, de valószínű a megállapodás. A forgatókönyvírók még szintén nem készültek el, de bele kell húzniuk, hiszen nyáron már dolgoznia kell a stábnak. A New Line ugyanis már kitűzte az AZ 2. premierjét 2019. szeptember 6-ra.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com