Jelentős növekedésre számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren

Az utasok számának jelentős növekedésére számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren – mondta a légitársaság alapító-vezérigazgatója pénteken, a Wizz Air második bázisgépének érkezése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

    Váradi József emlékeztetett: a Wizz Air 2012 óta indít járatokat Debrecenből, 2015-től pedig a város légikikötőjét bázisreptérként használják. Eddig egy gépük állomásozott állandóan a repülőtéren, pénteken pedig a második is megérkezett. Hozzátette: Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe szolgáltatásaikat, a második bázisgép üzembe állításától az utasszám jelentős növekedését várják. A második bázisgép üzembe állítása a vezérigazgató szerint alapot jelent a további útvonalfejlesztésekhez is.

  A napokban négy új járatot is indít Debrecenből a légitársaság. December 15-től hetente háromszor közlekedik repülő Dortmund és Debrecen között, december 16-tól az angliai Sheffield Doncasterbe és a svájci Bázelbe, december 17-től pedig már Barcelonába is el lehet jutni heti két alkalommal a városból – közölte Váradi József. Jövő tavasztól a ciprusi Lárnakára, a spanyolországi Palma de Mallorcára és Málta fővárosába, Vallettába is indítnak gépeket.

 Széles Diána, Debrecen alpolgármestere történelmi pillanatnak nevezte a Wizz Air járatbővítését. Kiemelte: most először fordul elő, hogy egy nap három menetrend szerinti járat is érkezik majd a légikikötőbe. Hangsúlyozta: az utasok és a légitársaságok elvárásait figyelembe véve 2019-ben fejlesztéseket terveznek a reptéren, amelynek egyre komolyabb hatása van a város és a régió turizmusára. Példaként említette, hogy másfél éve közlekednek gépek Debrecenből Tel Avivba, az idei év első kilenc hónapjának adatai szerint pedig részben ennek köszönhetően húsz százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma Debrecenben.

 

 

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com