Jégtömegük 10 százalékát vesztették el a svájci gleccserek öt év alatt

Újabb rekordokat döntött meg a gleccserek olvadása idén Svájcban, ezen a nyáron jégtömegük két százalékát, az elmúlt öt évben pedig együttvéve a 10 százalékát veszítették el, ami példátlan a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta – jelentett be kedden a Svájci Természettudományi Akadémia.

Az év még kemény hideggel és bőséges havazással indult januárban, főleg az ország keleti részén rekordmennyiségű hó hullott, és még a viszonylag hűvös április és május hónapokban is a szokásosnál 20-40 százalékkal vastagabb hó borította a jégfolyamokat. Helyenként még június elején is hatméteres hótakarót mértek.

A két nagy nyári egyhetes – június és július végi – hőhullám idején, 15 nap alatt azonban annyi hó és jég olvadt meg a svájci gleccsereken, hogy abból egy éven át fedezni lehetett volna Svájc egész évi ivóvízszükségletét. Idén sok jégfolyam átlagvastagsága 1-2 méterrel csökkent, de főleg a kisebb gleccserek zsugorodnak. A 20. század eleje óta 500 kis, köztük számos névtelen gleccser olvadt el. 2050-ig csaknem az összes kis svájci gleccser eltűnhet az előrejelzések szerint.

A Zürichi Műegyetem (ETH Zürich) glaciológusainak szimulációi szerint nem sok maradhat a híres Aletsch-gleccserből, az Alpok leghosszabb, 23 kilométeres jégfolyamából sem, bár a látványos képződmény egyharmada megmenthető, ha sikerül tartani a nemzetközi klímavédelmi célkitűzéseket.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com