A jazz kiválóságaival ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Müpa

A jazz-zene kiválóságaival ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Müpa, a programsorozat július elejéig tart – hangzott el csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    A Jazztavasz programsorozat keretében fellép a Tom Waits-dalokat is újraértelmező, 3 oktávban éneklő Rebekka Bakken norvég előadóművész, majd koncertet ad az 1960-as, 1970-es években a vibrafonnal népszerűvé váló Roy Ayers. Az előadások júniusban Kamasi Washington koncertjével folytatódnak, akinek zenéjéből számos popzenész szerzett inspirációt – közölte Káel Csaba, a Müpa főigazgatója.
Hozzátette, hogy nyáron fellép a többszörös Grammy-díjas Lee Ritenour jazzgitáros, majd Wynton Marsalis trombitás, a New York-i Jazz at Lincoln Center művészeti központ zenei igazgatója lesz hallható. A Trilogy című albumáról is játszik a jazz-zongorista Chick Corea március 24-én, akinek kompozícióira jelentős hatást gyakoroltak Bartók Béla művei – hangsúlyozta Káel Csaba.
A Müpa idei zenei kínálatának kiemelkedő eseményei lesznek a német területről érkező Berlini Filharmonikusok és Staatskapelle Dresden koncertjei is – hangzott el.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: mupa.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com