Jasszer Arafat Nobel-békedíjas palesztin politikus, a Palesztin Felszabadítási Mozgalom vezetője, az 1994-ben létrejött Palesztin Hatóság első elnöke kilencven éve, 1929. augusztus 24-én született. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
Abdel Rauf Arafat al-Kudva al-Huszeini néven Kairóban látta meg a napvilágot, hivatalos életrajzában augusztus 4. és Jeruzsálem arab negyede szerepelt. Palesztin származású szülei Egyiptomban éltek, apja textilkereskedő volt. Anyja halála után, négyévesen hat testvérével együtt Jeruzsálemben egyik bácsikája nevelte, a gyerekek Kairóba csak négy év múlva tértek vissza. Apjához nem állt közel, még temetésén sem vett részt.
Már tinédzserként fegyvert csempészett az akkor még angol mandátum Palesztinába, 1948-ban otthagyta a kairói egyetemet, hogy önkéntesként harcoljon a zsidó állam kikiáltását követő első arab-izraeli háborúban. Az izraeli győzelem után visszatért tanulmányaihoz, építészmérnöki diplomát szerzett, az egyetemen a palesztin diákok egyesületének vezetője volt.
1956-ban az újabb arab vereséggel záruló második arab-izraeli háborúban az egyiptomi hadsereg katonájaként vett részt. Ekkoriban kezdte viselni fekete-fehér fejkendőjét és az egyenruhát, amely nélkül ritkán volt később látható. A következő évben Kuvaitban építészeti vállalkozásba kezdett, 1959-ben alapította meg palesztin menekült aktivistákkal az el-Fatah mozgalmat. (A Fatah a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom arab nevének visszafelé olvasott kezdőbetűiből állt össze, de a Korán 48. szúrájának címe is, és nyitást, hódítást jelent.)
A Fatah 1964-ben indította el első fegyveres akcióját izraeli területen és fokozatosan a legfontosabb palesztin szervezetté vált. A Fatah 1967-ben csatlakozott a palesztin nép kizárólagos törvényes képviselőjének elismert Palesztin Felszabadítási Szervezethez (PFSZ), Arafat 1969-ben lett a Fatah és a PFSZ első számú vezetője.
A PFSZ Izrael elleni harcában nem válogatott az eszközökben, és nehezen tudta kontrollálni az értelmetlen terrorcselekményeket elkövető szélsőséges, vele szorosabb-lazább kapcsolatban álló csoportokat, így Izrael vezetői Arafatot tekintették a legfőbb terroristának, aki a háttérből irányítja a zsidó állam megsemmisítésére irányuló kísérleteket. A palesztin politikus ellen számos merényletet kíséreltek meg, de mindet túlélte.
A PFSZ bázisa eleinte Jordániában volt, de miután lassan már Huszein király hatalmát veszélyeztették, az 1970-es „Fekete Szeptember” során fegyveres erővel szorították ki az országból. Ezután Dél-Libanonba tette át székhelyét, de az ott összevont palesztin erők miatt Izrael 1982-ben megtámadta északi szomszédját, és elérte a PFSZ távozását, amely Tuniszba költözött.
A palesztinok 1987-ben indították meg az intifádát, az Izrael által megszállt területeken kibontakozó engedetlenségi mozgalmat, felkelést, amely megerősítette Arafat pozícióit. A Palesztin Nemzeti Tanács 1988-ban Algírban egyoldalúan kikiáltotta a független palesztin államot, amelynek elnökévé Arafatot választották meg.
Politikájában fordulat következett be: az év végén az ENSZ Közgyűlésén elismerte Izrael jogát a létezésre és elutasította a terrorizmust. 1992-ben titkos béketárgyalások kezdődtek Izraellel, ezek eredményeként 1993. szeptember 13-án Arafat és Jichak Rabin izraeli miniszterelnök a washingtoni Fehér Házban aláírta a palesztin autonómiára vonatkozó elvi nyilatkozatot a megszállt területeken felállítandó ideiglenes palesztin önkormányzat létrehozásáról.
Arafat, az újonnan létrejövő Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, 1994 májusában 27 év száműzetés után a Gáza-övezetben lépett ismét palesztin földre, és az év végén Rabinnal és Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel megosztva megkapta a Nobel-békedíjat.
A Gáza-övezet, Jerikó és Ciszjordánia önkormányzata 1995-re megvalósult, 1996. januárjában a palesztin nép történetének első demokratikus választásán Arafatot megerősítették a palesztin önkormányzat élén. A palesztin állam megteremtéséről Izraellel folytatott tárgyalások azonban 2000 júliusában kudarcba fulladtak.
Szeptemberben kirobbant a második intifáda, Izrael pedig 2002 végén Rámalláh városában zárlat alá helyezte az Izrael ellenségének minősített Arafatot. Arafat 2002. májusának végén kihirdette a Palesztin Hatóság alaptörvényét, alkotmányát, amely palesztin állam létrehozását irányozta elő, a következő évben Mahmud Abbászt nevezte ki miniszterelnöknek, akit Izrael is elfogadott tárgyalópartnernek. A zsidó állam 2003 júniusában megkezdte csapatai kivonását a Gázai övezetből, amelynek teljes ellenőrzését 2005 augusztusában vette át a Palesztin Hatóság.
2004 októberének végén a gyomorbántalmakra panaszkodó Arafat állapota egyre rosszabbodott, és gyógykezelésre Párizsba szállították. Ott halt meg november 11-én, másnap Rámalláhban temették el, mauzóleumát 2007-ben avatták fel. Halálának okát soha nem hozták nyilvánosságra, nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek övezik.
A leggyakrabban mérgezést emlegetnek, ezért felesége kérésére 2012-ben megvizsgálták a csontjaiból vett mintát, az eredmény nem bizonyította be a gyilkosságot, de teljesen nem is zárta ki annak lehetőségét.
Arafat magánélete sokáig nem létezett, hiszen a palesztin mozgalommal „jegyezte el” magát. 1990-ben, 61 évesen feleségül vette a sorbonne-i közgazdasági diplomával rendelkező, nála 34 évvel fiatalabb munkatársát, Szuha Tavilt, aki férje kedvéért áttért az iszlám hitre, 1995-ben lányuk született.
A palesztin nemzeti mozgalom jelképének számító Arafat életműve és megítélése ellentmondásos, de mindenképpen egy korszakot határozott meg a Közel-Keleten.
Forrás: MTI
