Januárban is sikerpályán a Škoda Auto

 

Lendületesen folytatja múlt évi rekorderedményeit a Škoda Auto: januárban a cseh autógyártó világszerte összesen 103 800 gépkocsiját szállította ki ügyfeleinek, 10,7 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában (2017. január: 93 800), s többet, mint eddig januárban bármikor. Különösen nagy keresletnek örvendtek a ŠKODA modelljei Európában (+13,7 százalék), Oroszországban (+26 százalék) és Indiában (+13,8 százalék), s az új SUV-modellek – a ŠKODA KODIAQ és a ŠKODA KAROQ – egyaránt nagyban hozzájárultak a sikerhez.

 

„Igazán dinamikusan kezdte az új évet a ŠKODA. Az autóink iránti tovább bővülő kereslet jól mutatja, milyen kedvező helyzetben vagyunk jelenlegi modellpalettánkkal. Amint januári értékesítési mutatóink is jelzik, termékeink változatlanul nagy keresletnek örvendenek, a márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatkozó újdonságaink pedig – például a széleskörűen továbbfejlesztett ŠKODA FABIA – újabb lendületet adhatnak” – jelentette ki Alain Favey, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja.

 

Nyugat-Európában 13 százalékkal, összesen 38 600 járműre (2017. január: 34 200 darab), míg a márka legjelentősebb piacán, Németországban, 12 800 darabra (2017. január: 11 200 darab; +14,4 százalék) emelkedtek a kiszállítások. Hollandiában tekintélyes 93,4 százalékkal több, azaz 1500 gépkocsit (2017. január: 800 darab) adtak át az ügyfeleknek. Ugyancsak kétszámjegyű százalékos növekedést produkált a ŠKODA Ausztriában (2300 darab; +18,5 százalék), Olaszországban (2300 darab, +12,7 százalék), Franciaországban (2200 darab; +27,9 százalék), Belgiumban (2000 darab; +15,4 százalék), Svédországban (1400 darab; +34,8 százalék), valamint Dániában (1200 darab; +23,9 százalék) és Norvégiában (700 darab; +10,8 százalék).

Közép-Európában a ŠKODA 18 700 kiszállításával (2017. január: 16 700 darab) 12,3 százalékkal, míg hazai, csehországi piacán 8600 járműátadással 12,1 százalékkal növelte eladásait a tavalyi év azonos hónapjához (7700 darab) viszonyítva. Kétszámjegyű százalékos növekedést ért el a márka Szlovákiában (1800 darab; +20,8 százalék), Magyarországon (1100 darab; +19,2 százalék) és Szlovéniában (700 darab; +17,6 százalék), míg Horvátországban különösen jelentős bővülést (500 darab; 101,2 százalék) produkált.

Kelet-Európában (Oroszország nélkül) 15 százalékkal, összesen 2800 járműre (2017. január: 2400 darab) nőttek az eladások, Romániában (800 darab; +15,1százalék), a Baltikumban (800 darab; +43,8 százalék) és Bulgáriában (300 darab; +27,4 százalék) pedig egyaránt kétszámjegyű százalékos növekedést ért el a ŠKODA.

Oroszországban 26 százalékkal, 4500 járműre (2017. január: 3600 darab) emelkedtek a kiszállítások.

Kínában, a ŠKODA világszerte legjelentősebb piacán kiszállított 31 500 gépkocsi öt százalékkal több, mint az előző év azonos hónapjában (2017. január: 30 000 darab).

Kedvezően alakult a ŠKODA indiai (1300 darab; +13,8 százalék) és törökországi piaca (1600 darab; +22 százalék) is.

Forrás/fotó: Skoda

 

 

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com