Január 31-ig küldik a bankok a szolgáltatások összegéről szóló kimutatást

Január 31-ig küldik meg a bankok minden ügyfélnek az elmúlt öt hónapban fizetett szolgáltatási díjakról szóló részletes kimutatást – közölte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    Binder István azt mondta, hogy a kimutatás az átláthatóságot és a versenyt is erősíteni fogja, hiszen az ügyfél kiadásai ismeretében akár olcsóbb lehetőségek után is nézhet.
Magyarországon évente mintegy kétezren váltanak bankot anyagi okok miatt, ezután azonban előfordulhat, hogy jóval többen fognak – vélekedett.
Hozzátette: a magyar banki költségek nem alacsonyak, ha valaki nem a bankolási szokásainak megfelelő számlát vezet, sokat fizethet a szolgáltatásokért.
A szóvivő felhívta a figyelmet az egyszerűsített bankváltás lehetőségére, amellyel 13 munkanap alatt át lehet menni egy másik bankhoz. Ehhez mindössze be kell jelenteni az új banknál a szándékot, és meg kell adni nekik a régi bankszámla adatait – ismertette.
A kimutatást postai vagy elektronikus úton kapják meg az ügyfelek, az idei után pedig minden év elején részletes éves kimutatást küldenek majd a bankok.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com