Ittasan veszélyeztette csecsemőjét egy nagykanizsai nő

Nevelőszülőknek adták a gyermekét és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki ittasan veszélyeztette alig három hónapos csecsemőjét – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

    Pirger Csaba közölte: a már büntetett 34 éves nagykanizsai nő tavaly szeptemberben súlyosan ittasan az alig három hónapos fiúgyermekével bement egy élelmiszerboltba. Nem vásárolt semmit, de az egyik vevőt pénzkéréssel zaklatta, miközben a síró gyermekével nem foglalkozott, ezért kiküldték a boltból. Nem sokkal később előállították a rendőrkapitányságra.

Miután elengedték, az asszony a csecsemővel leült egy buszmegálló padjára, de nem foglalkozott a másfél órán keresztül síró gyerekkel, egy segíteni próbáló nőt durván meg is fenyegetett. Amikor a kihívott rendőrök megérkeztek, a még mindig ittas asszonytól elvették a gyereket, akit fejjel lefelé lógatva tartott és majdnem leejtett.

A nő a magatartásával fokozott mértékben veszélyeztette a gyermek testi fejlődését, ezért a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala tavaly decemberben nevelőszülőnél helyezte el a csecsemőt.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a visszaesőnek minősülő nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com