ITM: mindenki szerezze meg a szükséges digitális kompetenciákat az iskolákban

A kormány célja, hogy iskolai tanulmányai során mindenki szerezze meg a szükséges digitális kompetenciákat – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Dunaújvárosban.

    Solymár Károly Balázs a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban – ahol az országban elsőként adták át a Diákháló program fejlesztéseit – azt mondta: a kormány 2016-ban a digitális oktatási stratégiában célul tűzte ki, hogy ne kerüljön ki Magyarországon úgy tanuló az iskolarendszerből, hogy nem rendelkezik a szükséges digitális kompetenciákkal.
Ehhez nyújt segítséget a 30 milliárd forintos kormányzati fejlesztés, melyből 14,5 milliárdot tesz ki a wifi hálózat kiépítése – mondta. Közölte: országosan 3500 állami fenntartású általános és középiskolában valamennyi tanteremben és közösségi térben egyaránt kiépítik az internet hozzáférést.
Emellett a kormány gyorsabb internetet is biztosít az iskolák számára – tette hozzá Solymár Károly Balázs. Példaként említette, hogy a dunaújvárosi gimnáziumban 2013-ban 4 megabites volt a kapcsolat, amit mostanra 500 megabitre emeltek.
A helyettes államtitkár megjegyezte: mára elavult az a szemlélet, hogy az iskolában van egy informatika terem, és több más tanterem, az a cél, hogy minden tanórán legyen lehetőség arra, hogy a diákok és a tanárok használják az internetet.
Gombos István Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere arról beszélt: a digitalizáció a felnövekvő nemzedék mindennapjainak már szerves részét képezi. A tudományok, a kutatás és valamennyi innováció elérhetetlen a digitális eszközök nélkül – fogalmazott.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com