ITM: már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a biciklisek

Magyarországon 2010 óta mintegy 1250 kilométer kerékpáros útvonal jött létre, így már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a biciklisek – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Hozzátette, hogy ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút, 5100 kilométer pedig kerékpározásra kijelölt út, például erdészeti út, árvízvédelmi töltés vagy kis forgalmú utca.
Csak a Széchenyi2020 program keretében – 2014 és 2020 között, mintegy 200 milliárd forint értékben 2100 kilométer kerékpárút épül, illetve további 2100 kilométer lesz kijelölve a kerékpárosok részére – mondta az államtitkár.
A kerékpáros fejlesztések szoros összefüggésben vannak a turizmussal, így egyben gazdaságfejlesztési célokat is szolgálnak – mutatott rá. Példaként a Balatoni Bringakör komplex felújítását említette, amelynek keretében idén 42 kilométeren, 14 települést érintve, 670 millió forintos fejlesztést végeznek, és a Tisza-tó körbekerékpározását lehetővé tevő, 4,2 milliárdos fejlesztést, amelynek keretében négy híd is épül.
Kitért arra is, hogy Magyarországon évente mintegy 400 ezer kerékpárt gyártanak, ezek 40 százaléka elektromos rásegítésű, amivel az ország Európa élvonalában van, Németország és Hollandia után a harmadik az ilyen típusú járművek gyártásában. A hazai kerékpáriparban több mint 1500 ember dolgozik.
Az ITM idén mintegy 70, a határokon átnyúló kerékpáros túra megszervezését támogatta, támogatja. A Kerékpárral 7 határon át program az államtitkár szerint nemcsak turisztikai és egészségmegőrzési célokat szolgál, hanem erősíti a nemzeti összetartozást is. Kiemelte továbbá a kerékpárosbarát munkahely és kerékpárosbarát település pályázatot, figyelmeztetve, hogy a benyújtási határidő október 25-én lejár.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint 2020 különleges év lesz a magyar kerékpározás történetében, ugyanis soha nem látott mértékű fejlesztéseket adnak át.
Az események közül kiemelte, hogy a jövő év első felében Magyarországról rajtol a Giro d’Italia, a világ egyik legnagyobb kerékpáros körversenye, amit sok száz millióan követnek, ezért hatalmas lehetőség Magyarországnak, hogy megmutassa magát a világnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2013 és 2018 között 25 százalékkal nőtt az autós forgalom. Az európai nagyvárosokban már az a trend, hogy növelik a forgalomcsillapított területek nagyságát, próbálják rávenni az embereket arra, hogy kerékpárral, rollerrel, különböző elektromos eszközökkel járjanak munkába. Ehhez a nemzetközi trendhez csatlakozni kell – hangsúlyozta.
A balesetmentes közlekedést segítve a közlekedési kisokos munkafüzet idén is eljutott minden 4. osztályos tanulóhoz. Annak érdekében, hogy a gyerekek az ismereteket el is sajátítsák, a tanév második félévében közlekedési kisvizsgát szerveznek, amit már több országban – Ausztriában, Németországban, Franciaországban – meghonosítottak. A közlekedési alapismeretek be fognak épülni az új nemzeti alaptantervbe, és vizsga is lesz – közölte a kormánybiztos.

 

 

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com