ITM: csak három nyugat-európai állam költ Magyarországnál többet gazdaságvédelmi intézkedésekre

Csak három nyugat-európai állam költ többet gazdaságvédelmi intézkedésekre, Magyarország a Gazdaságvédelmi akciótervvel régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében.

Palkovics László tárcavezető az európai országok magyarországi nagykövetei számára szervezett keddi videókonferencián elmondta, hogy a nemzeti bruttó össztermék arányában a több mint 20 százalékos magyarországi mutatónál mindössze Németország, Olaszország és Svédország fordít többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megőrzésére Európában.

A miniszter György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárral közösen mutatta be a Gazdaságvédelmi akcióterv részleteit a budapesti diplomáciai képviseletek vezetőinek. A bevezetőben elhangzott, hogy az intézkedések öt fő területe a munkahelyek megőrzése, újak teremtése, a kiemelt ágazatok megerősítése, a vállalkozások likviditásának biztosítása, fejlesztéseik ösztönzése, a családok és a nyugdíjasok védelme. A Gazdaságvédelmi akcióterv e törekvések mentén több mint 9 ezer milliárd forintot mozgósít 2020 és 2022 között.

A jogalkotást igénylő elemek közel 90 százaléka kapcsán már megjelentek az alkalmazáshoz szükséges szabályok – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com