Ismét lehet pályázni egyesült államokbeli középiskolai ösztöndíjra

Idén is lehet pályázni a Future Leaders Exchange (FLEX) ösztöndíjra, amelynek középiskolás nyertesei egy tanévet tölthetnek az Amerikai Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége arról tájékoztatott, hogy a FLEX ösztöndíjra október 17-éig pályázhatnak magyar diákok. A kulturális csereprogramban résztvevők önkéntes fogadó családoknál élnek, megismerkednek az amerikai kultúrával, szokásokkal, családi, iskolai és közösségi élettel, az amerikai értékekkel. Mindeközben számos lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák hazájukat.

A FLEX program már csaknem három évtizede létezik, huszonegy országból lehet rá jelentkezni, a magyarországi diákok számára azonban csak tavaly nyílt meg először ez a lehetőség. Az első magyar FLEX ösztöndíjasok idén nyáron utaztak Amerikába és kezdték meg a 2019/2020-as tanévet.

Olyan 9. és 10. évfolyamosok jelentkezését várják, akiknek jó az angoltudásuk és legalább jó (4-es) a tanulmányi eredményük. A pályázat teljesen nyitott, bárki jelentkezhet rá, aki megfelel a feltételeknek. Az első lépés az online pályázati lap kitöltése és megírása, ahol az adatok megadásán túl három fogalmazást kell írni angolul. Ez alapján egy független washingtoni bizottság dönti el, hogy kik kerülnek be a következő fordulóba. Ebben a jelöltekre angol nyelvi teszt, esszéírás, személyes meghallgatás, csoportmunka és egy húszoldalas pályázati űrlap kitöltése vár. A végleges döntés 2020 tavaszára várható – írták.

Az amerikai kormány által biztosított teljes körű ösztöndíj tartalmazza az útiköltséget, az egészségbiztosítást, elhelyezést a fogadó családnál, középiskolai beíratást, az elutazás előtt egy többnapos felkészítő tréninget, havi zsebpénzt és a helyi közösségek által szervezett programokat. A pályázati link elérhető a https://ais.americancouncils.org/flex oldalon.

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com