Ismét elhalasztották az afganisztáni elnökválasztást

Második alkalommal halasztják el az elnökválasztást Afganisztánban, a szavazás új időpontja 2019. szeptember 28-a lesz – jelentette be az afganisztáni független választási bizottság (IEC) elnöke, Hava Alam Nurisztáni. 

    Nurisztáni egy helyi televíziónak elmondta, hogy a választók nyilvántartásba vételének és a választás átláthatóságának szavatolása érdekében halasztják el az elnökválasztást.
A szavazást eredetileg 2019. április 20-án tartották volna. A helyi választási bizottság 2018 decemberében jelentette be, hogy az eredeti időponthoz képest három hónappal későbbre, 2019. július 20-ra halasztják az elnökválasztást. Akkor biztonsági problémákra hivatkoztak, valamint arra, hogy a választási bizottság nem tudott alaposan felkészülni a szavazás lebonyolítására, emellett arra, hogy kevés idő van a parlamenti- és az elnökválasztás között.
Március elején teljes tisztújítást hajtottak végre az afganisztáni választási bizottságnál, mivel a szervezet korábbi tagjait számos bírálat érte a legutóbbi parlamenti választás lebonyolítása miatt.
A 2018 októberében megtartott parlamenti választás után ugyanis rengeteg bírálat érte az afgán hatóságokat, mert a választás nem volt mentes az erőszaktól, helyenként nem működtek a biometrikus azonosító berendezések, hiányosak voltak a választói névjegyzékek, és sok helyen hosszú sorok torlódtak fel a szavazásnál.
Az októberi parlamenti választást követően korrupcióról és a választási eredmények meghamisításáról szóló híresztelések kaptak szárnyra.
Tavaly decemberben a független választási bizottság rengeteg szavazatot semmisített meg, közöttük az összes kabuli voksot, súlyos választási csalásokra és a választási bizottság tévedéseire hivatkozva.
Afganisztánban ez volt a harmadik parlamenti választás a tálibok hatalmának megdöntése, 2001 óta, de az első olyan, amelyet az afgán hatóságok teljes mértékben önállóan szerveztek és szavatolták a voksolók biztonságát.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com