Ismét Budapesten a hófehér Le Diner en Blanc rendezvény

Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a hófehérben pompázó Le Diner en Blanc vacsorát. Az est legnagyobb különlegessége, hogy a helyszínt csak pár perccel a kezdés előtt hirdetik ki a szervezők. A titkos esemény – az idei évben szeptember elsején – egy újabb felejthetetlen estét ígér az elegancia és a szépség jegyében.

A Le Diner en Blanc vendégei Budapest egyik legszebb pontján gyűlnek össze, ahova minden résztvevő magával hozza majd saját ételkülönlegességeit, asztalát, székét és terítékét. Az vacsoraest folyamán olyan hagyományoknak is eleget kell tenni, mint például a vacsora kezdetét jelentő kendőlobogtatás vagy a csillagszórók meggyújtása, amely jelzi a vendégeknek, hogy indulhat a tánc és a fehér vacsorát követően el lehet hagyni az asztalokat. Az este trombitaszóval zárul, majd miután a vendégek összepakolnak és felszedik a szemetet, úgy térnek vissza az éjszakába, hogy nyoma sem marad rendezvénynek a különleges helyszínen.

A Le Diner en Blanc események egyedisége és az immár 30 éves tradíció megtartása érdekében a vendégek kötelesek bizonyos szabályokat betartani:

• Elegáns és csak fehér öltözékben érkezhetnek.
• A teríték is csak fehér lehet.
• Visszaigazolás után minden vendégnek muszáj megjelennie, időjárástól függetlenül.
• A vendégek egy kijelölt helyen találkoznak, és egy önkéntes kísérő viszi el őket a helyszínre, annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig titkos maradjon.
• A vendégek kötelesek minden saját felszerelést magukkal vinni, szemetet és maradékot összeszedni, hogy megőrizzék a helyszín tisztaságát.

A jelentkezés három fázisban történik: az első fázis azoknak szól, akik már korábban is részt vettek a rendezvényen; a második azoknak, akiket az első fázis résztvevői ajánlottak; a harmadik pedig azoknak, akik feliratkoztak a várólistára, amely hamarosan elérhető lesz minden érdeklődő számára.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com