Irodalmi esteket rendeznek az Akvárium Klubban

Majdnemek címmel irodalmi estsorozat indul szerdán Budapesten, az Akvárium Klubban.

    Klasszikus felolvasás helyett egyfajta zenei-irodalmi show keretében esik szó kortárs irodalmi művekről. Szubjektív kapcsolódási pontokon és személyes sztorikon keresztül ismerhetik meg az érdeklődők az alkotásokat. Rendhagyó irodalomórát is kínál a klub végzős gimnazisták számára, Akvárium Literatúra címmel – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az esti előadás-sorozat keretében mindig egy-egy témát dolgoznak fel két-három ismert színésszel és egy zenésszel. Az első alkalommal, február 26-án Lackfi János átiratai lesznek a középpontban Hámori Gabriella, Törőcsik Franciska, Hajdu Steve és Kollár-Klemencz László feldolgozásában. A rendező Seres Tamás.
Délután Akvárium Literatúra címmel rendhagyó irodalomórát kínálnak érettségire készülő középiskolásoknak. A Literatúra keretében minden alkalommal egy-egy költő szabálytalan portréját dolgozzák fel teljesen egyedi módon négy szereplővel: két színész, egy zenész és az adott költőhöz szorosan kötődő irodalmár társaságában. Az első alkalom témája Kosztolányi Dezső.

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/akvariumklub



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com