Irán látni sem akarja Amerikát

Teherán kizárt bármiféle találkozót az Egyesült Államokkal, és határozottan elutasította az amerikai elnök tárgyalásra vonatkozó ajánlatát: „nem kerül sor találkozóra” – mondta Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szombaton a Tasnim iráni hírügynökségnek.

A Tasnim arról faggatta Zarífot, hogy tervez-e találkozót Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel vagy más tisztségviselőkkel az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülése alkalmával. Az eseményen Trump és Haszan Róháni iráni elnök is részt vesz. „Trump legutóbbi párbeszédre vonatkozó felvetésével kapcsolatban hivatalos álláspontunkat az elnök és mi is ismertettük” – tette hozzá az iráni diplomácia vezetője. „Az amerikaiak nem őszinték, és szankciófüggőségük nem teszi lehetővé a tárgyalás semmilyen formáját” – szögezte le Zaríf.

Washington kedden újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben. Trump május elején felmondta a 2015-ös többhatalmi atomalkut, amelyet sokszor bírált. Az amerikai elnök jelezte: a büntetőintézkedések visszaállításával maximális nyomást akar gyakorolni Teheránra.

Ugyanakkor többször beszélt arról is: kész a párbeszédre Iránnal annak érdekében, hogy új, átfogó megállapodást kössenek, amely megnyugtatóan rendezi az iszlám köztársaság vitatott tevékenységeit, köztük ballisztikusrakéta-programját. Az amerikai vezető figyelmeztetett: „az iráni rendszer választás előtt áll”. Teherán vagy változtat fenyegető és destabilizáló magatartásán, és akkor vissza­érhet a világgazdaság körforgásába, vagy továbbra is a gazdasági elszigetelődés útját járja – szögezte le.

 

Forrás: 3szek.ro

Fotó: karpathir.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com