Indulnak a Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai

Hamarosan országszerte megkezdődnek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai. A 2011 óta működő intézmény elsődleges célja a hátrányos helyzetű fiatalok felkutatása.

    “Január 25-ig lehet jelentkezni a tizedik évfolyamra a Központ honlapján, a www.snetbergercenter.org-on. A következő hónapban Snétberger Ferenc, az iskola alapítója és a tanári kar többek között Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon és a határon túl is meghallgatásokat tart” – mondta Fehér Elemér, a Központ zenei mentora és tanára, aki pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt.

Mint kiemelte, minden évben hatvan diákot tanítanak, a képzés elsősorban a klasszikus és a dzsesszzenére koncentrál. A fiatalok zeneelméletet, szolfézst, zenetörténetet, valamint angol nyelvet is tanulnak. Évente három kurzust tartanak: nyáron egy hatheteset, ősszel és tavasszal egy háromheteset.

“Abban különbözünk a többi zenei iskolától, hogy a képzés egyéni módon történik. A hátrányos helyzetű, zeneiskolába nem járt gyerekek kottaolvasást, a zenéhez való hozzáállást tanulják meg, a már korábban is képzett fiatalok esetében a sikeres egyetemi felvételihez szükséges tudást erősítjük. A hangulat családias, a tanárok és a diákok a kurzusok alatt bent laknak az intézményben. Reggeltől estig zajlik az oktatás, esténként a diákok egyénileg vagy zenekarban próbálhatnak” – fogalmazott a mentor.

Az iskola tanárai közé tartozik a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc mellett például ifj. Szakcsi Lakatos Béla, aki dzsesszzongorát és a műfaj történetét oktatja, Csík Laura, aki a klasszikus zongorát tanítja vagy Kraszna László klarinétos.

Gulyás Sándor, aki harmadik éve gitár szakos tanulója a Központnak, a műsorban elmondta: a képzés nagyon intenzív, folyamatosan fejlődik és emberileg is sokat lehet tanulni. “Művészekkel muzsikálhatunk együtt, ami nagyon jó érzés”.

 

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com