Indul a Junior Úszó Világbajnokság

A jövő sztárjai 2019. augusztus 20. és 25. között Budapestre látogatnak, miután Magyarország nyerte el a 7. FINA Junior Úszó Világbajnokság (vb) rendezési jogát. Európában először Magyarország rendezi meg az utánpótláskorúak legnagyobb nemzetközi viadalát.

A junior vb-n a 14-17 éves lányok és a 15-18 éves fiúk állhatnak rajthoz. Rendező országként a magyar csapat mind a 42 versenyszámban indíthat versenyzőt, mely jogával minden bizonnyal élni is fog a Petrov Iván szövetségi kapitány vezette együttes. A versenyprogramban összesen 34 egyéni szám (2×17), nemenként 3 váltó, valamint 2 mix váltó szerepel.

A vb központi helyszíne a nemzetközi sportközvélemény által jelenleg a világ legjobb uszodakomplexumának tartott, valamint a 2017-es FINA vb óta újabb és újabb rangos versenyek helyszínéül szolgáló Duna Aréna lesz. A létesítmény jelenlegi állapotában, „legacy-üzemmódban”, azaz 5300 fős lelátói kapacitással és a megmaradt funkcionális termekkel továbbra is a nemzetközi úszósport egyik kedvenc helyszíne. A vb résztvevői a versenyt megelőzően a Széchy Tamás uszodában is edzhetnek a Margitszigeten.

A hazai rendezésű világesemények nagy sorozata tizennégy éve, 2005 júliusában egy igen emlékezetes junior Európa-bajnoksággal indult Budapesten. Ezen az eseményen tűntek fel először azok a kiválóságok, akik az elmúlt években a sportág meghatározó egyéniségeivé váltak, úgymint Hosszú KatinkaJakabos Zsuzsanna és a Verrasztó-testvérek (Evelyn és Dávid).

A legutóbbi magyarországi korosztályos úszóviadalon, a 2016-os, hódmezővásárhelyi Eb-n pedig olyan tehetségek tűntek fel, mint Milák Kristóf és Késely Ajna, akik a legutóbbi, 2017-es junior vb-n jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar csapat minden idők legjobb eredményét érje el: fiataljaink 16 érmet, ebből 5 aranyat szereztek.

Dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke kiemelte: nagy megtiszteltetés a hazai úszósport számára, hogy a juniorok világbajnokságát Európában elsőként Budapesten rendezik meg. Mindez meglátása szerint további lökést adhat a 2027-es FINA vb-re megújuló magyar úszóválogatott építéséhez, hiszen reményei szerint 8 év múlva sok olyan versenyzőnkért szurkolhatunk majd, akik most a juniorok között állnak rajtkőre augusztus 20. és 25. között a Duna Arénában.

Dr. Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója a junior világbajnokság kapcsán kiemelte: az úszósport az egész világon, de Magyarországon kiemelten is alapsportágnak számít, amelyet az emberek szeretnek és figyelemmel kísérnek. „Fokozottan igaz ez a Magyarország számára roppant sikeres és nemrég befejeződött dél-koreai felnőtt világbajnokságot követően. Ezért is nagy felelősség, egyben öröm és megtiszteltetés egy ilyen remek világeseményt rendezni, amelyen nemcsak a magyar, hanem az egész világ legjobb utánpótláskorú úszói vesznek részt” – tette hozzá.

Nagy Zsigmond szerint hazánk a vizes világesemények rendezésében igazán jártas. „Arra törekszünk, hogy a meglévő tudást tovább csiszolva a lehető legjobb házigazdák legyünk. Ezért dolgoznak munkatársaim hónapok óta a Magyar Úszó Szövetséggel és az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságával együttműködve” – hangsúlyozta.

 

A junior vb rövid története

 

A junior úszó világbajnokság a FINA legfiatalabb úszó világeseménye, 2006-ban rendezték meg először. Az első három viadalt Dél- és Közép-Amerika látta vendégül, majd a nemzetközi úszószövetség, a FINA könnyebben megközelíthető helyszíneket kezdett keresni. 2013-ban Dubajban rendezték meg a junior vb-t, majd Szingapúr következett 2015-ben, míg a legutóbbi, 2017-es világbajnokságnak az amerikai úszósport egyik igazi szentélye, az indianapolisi Natatorium adott otthont.

Bár a FINA a latin-amerikai térségben is igyekezett népszerűsíteni az úszást, később mégis jobban megközelíthető városokat kellett keresnie, hiszen az első, riói világbajnokság után visszaesett a résztvevők száma (60 ország kevesebb mint félezer úszója vett részt a második-harmadik alkalommal). Dubajban azonban már 91 szövetség több mint 700 úszója indult a világbajnokságon. Bár az utóbbi két alkalommal valamelyest ismét csökkent a részvételi kedv, a nevezések jelenlegi állása szerint Budapest őrületesen nagy rekordokat fog dönteni: várhatóan több mint 1000 sportoló érkezik 130 nemzet képviseletében! Érdekesség, hogy – miközben a junior vb is kinőtte magát, így ugyanolyan show-t illik adni körítésként, mint bármelyik komolyabb felnőttviadalon – ez lesz az első junior vb, amelyet Európában rendeznek meg.

A jövő nagy sztárjai

A versenyek rangját növeli, hogy több olyan ifjú klasszis is rendszeresen részt vesz a junior vb-n, aki igen fiatalon letette a névjegyét a legnagyobb felnőttversenyeken, így például 2013-ban olimpiai bajnokként érkezett a dubaji viadalra a litván Ruta Meilutyte, míg 2017-ben a kanadai Penny Oleksiak. Mint ahogy számtalan, először a junior vb-n feltűnt kiválóság hódított később a „nagyok” között: így a 2013-as vb sztárja, az ausztrál Mack Horton, illetve honfitársa, a 2015-ben robbantó Kyle Chalmers – Rióban aztán mindketten olimpiai aranyérmesek lettek. Ebbe a sorba illeszkedik a 2017-ben, Indianapolisban remeklő Milák Kristóf kvangdzsui, világszenzációt okozó szereplése is, amivel Michael Phelps évtizede fennálló világcsúcsát adta át a múltnak 200 m pillangón, egyúttal megszerezve első felnőtt világbajnoki címét is.

A most következő junior „csúcson” a magyar úszósportot egy őrségváltás után újjáépülő válogatott képviseli, amelynek egyik éremesélyese az ifjúsági olimpiai bajnok Berecz Blanka, a Kőbánya SC versenyzője, aki nemrégiben a junior Eb-n is aranyérmet nyert – természetesen a manapság „legmagyarabb” távnak számító, Milák Kristóf és Kapás Boglárka jóvoltából a felnőttek vb-jén is kisajátított 200 m pillangón.

 

Technikai részletek

 

Az eseményt a M4 Sport élőben közvetíti majd, valamint a helyszínen is lehet szurkolni a versenyzőknek. A 18 év alatti és a 65 év feletti látogatók ingyenesen tekinthetik meg a versenyeket, a „felnőtt” jegyek 500 forintos ártól érhetők el az esemény hivatalos weboldalán keresztül a jegyértékesítési menüre kattintva. Az előfutamok minden nap 9:30-kor, a döntők 17:30-kor kezdődnek.

Mindezek mellett a szurkolók találkozhatnak a nemrég zárult felnőtt vb magyar aranyérmeseivel, Hosszú KatinkávalKapás BogivalMilák Kristóffal és Rasovszky Kristóffal, illetve az esemény arculatához illeszkedő tematika okán Rubik-kocka versenyek is lesznek. Minderről bővebben az esemény weboldalán és közösségi média felületein lehet olvasni: https://fina-budapest2019.com/hu/

 

Magyarország történelmet ír

 

Az elmúlt években páratlan sorozatot tudhat maga mögött Magyarország. 2006-ban felnőtt Eb, 2007-ben rövidpályás Eb, 2010-ben, majd 2012-ben újabb felnőtt Eb, 2016-ban újabb junior Eb, 2017-ben a FINA Világbajnokság, majd 2018-ban a FINA Világkupa-sorozat egy állomása érkezett Magyarországra. A hivatalos világversenyek közül csupán kettő maradt még, amely eddig hiányzott a sorból: a hamarosan kezdődő junior világbajnokság, illetve a rövidpályás világbajnokság. Utóbbi 2024-ben jön Budapestre – a kör akkor „zárul” s válik Magyarország világelsővé a tekintetben, hogy legalább egyszer megrendezte az úszósport valamennyi hivatalos csúcseseményét.

A Magyar Úszó Szövetség a magyar kormány támogatásával eredetileg 2013-ban nyerte el a 2017. évi 6. Junior Úszó Világbajnokság rendezési jogát. A rendezési szerződést 2015-ben a szerződő felek módosították, amelynek megfelelően Magyarország 2017 helyett 2019-ben bonyolítja le az eseményt. A versenyt a Magyar Úszó Szövetség a Nemzeti Sportügynökséggel együttműködve rendezi meg.

 

 

Forrás: Magyar Úszó Szövetség

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com