Indul az éjszakai autóbusz-közlekedés Debrecenben

Öt vonalon november elsejétől elindul az éjszakai autóbusz-közlekedés Debrecenben – jelentették be a város, és az önkormányzati tulajdonú helyi közlekedési társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón.

    Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte: naponta 275 ezer, egy év alatt tízmillió utazás történik a város közösségi közlekedési eszközein, és megfogalmazódott az éjszakai járatok iránti igény is.

Alapvető szempont volt ugyanakkor, hogy ne okozzon többletköltséget az új szolgáltatás – tette hozzá.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) és a Debreceni Közlekedési (DKV) Zrt. együttműködéseként, teszt jelleggel augusztusban öt hétvégén, szeptemberben pedig négy napon keresztül közlekedtek éjszakai autóbuszjáratok a városban – számolt be a kísérleti időszakról Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója, és Jónás Zoltán, a DERKE elnöke.

A tesztidőszak bebizonyította, hogy van igény éjszakai járatokra Debrecenben, de nem akkora, hogy külön járatokat indítsanak ennek érdekében – jelezte Nagy Attila.

Hozzátette: ezért olyan megoldást választottak, amely nem vagy csak kismértékben növeli az üzemeltetés költségeit. Ennek eredményeként november 1-től három útvonalon az eddig szolgálati járatként közlekedő – a cég dolgozóit munkába szállító – autóbuszokon teszik lehetővé az utazást a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással.

Hasonló módon további két útvonalon az úgynevezett garázsmenetek járatait vehetik igénybe az utazók – jegyezte meg a vezérigazgató.

Nagy Attila tájékoztatása szerint a 90-es jelzésű autóbuszok egyebek mellett a keleti és a nyugati városrészeket, a belvárost és a nagyállomást érintik.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: DKV.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com