Indul a Müpa Home közvetítéssorozat

Az ECHO csütörtöki adásában a kortárs komolyzene észt sztárkomponistájának portrékoncertje lesz látható: a hamburgi Elbphilharmonie koncerttermében a Tallinni Kamarazenekar és az Észt Filharmónia Kamarakórusa Arvo Pärt műveit szólaltatja meg Tonu Kaljuste dirigálásában.

Pénteken Lajkó Félix Szerenád szimfonik című Valentin-napi koncertje lesz műsoron, közreműködik a Hollerung Gábor vezényelte Budafoki Dohnányi Zenekar.

Szombaton pedig ismét a klasszikus zenéé a főszerep, amikor a több mint nyolcszáz éve alapított lipcsei Tamás-templom fiúkórusának 2017-es koncertjét láthatják az érdeklődők. A Johann Sebastian Bachhoz köthető világhírű intézmény műsorában német szerzők művei csendülnek fel, a karmester pedig Gotthold Schwarz, aki maga is a nagy múltú intézményben kezdte pályafutását az 1960-as években.

Végül újabb európai kitekintéssel zárul a hét: vasárnap este a barcelonai Palau de la Música Catalana programjából kaphatnk ízelítőt az érdeklődők. Az intézmény kamarakórusa, a Cor de Cambra del Palau de la Música Catalana ez alkalommal Simon Halsey brit karmester vezényletével nyújt felejthetetlen élményt.

Az ECHO előadásait a Müpa Facebook-oldalán, míg a további közvetítéseket a mupa.hu weboldalon, a Müpa YouTube-csatornáján és a közösségi médiában követheti a közönség. A heti program és további információk a https://www.mupa.hu/media/mupa-home oldalon olvashatók.

A közlemény felidézi, hogy a Müpa megnyitása óta eltelt másfél évtizedben nézők milliói és a művészeti élet legjobbjai érezhették magukat otthon a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem vagy éppen a Fesztivál Színház falai között. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az intézmény március közepén ideiglenesen bezárta kapuit, ám elsők között tette mindenki számára regisztráció nélkül elérhetővé médiatárát, benne több mint 100 koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvételét, most pedig újabb tartalmakkal, koncertközvetítésekkel készül közönségének és online platformjai segítségével a nézők otthonaiba viszi el az elmúlt évek legemlékezetesebb előadásait.

“Hiszünk abban, hogy a Müpa-élmény határtalan és nem ismer korlátokat, ezért döntöttünk úgy, hogy a jól ismert kezdési időpontokban – műfajtól függően 19:00-kor, 19:30-kor vagy 20:00-kor – várjuk nézőinket a Müpa virtuális tereiben egy-egy új koncertfelvétellel, különleges előadással. Amikor néhány évvel ezelőtt elindítottuk az élő közvetítéseinket, boldogan láttuk, hogy milyen óriási az érdeklődés és egy hatalmas, hangversenytermünk befogadóképességét sokszorosan meghaladó virtuális közösség formálódik a képernyők előtt az országhatárainkon innen és túl, New Yorktól Berlinen át Tokióig. Ám azt sosem gondoltuk volna, hogy lesz olyan kihívásokkal teli időszak, amikor kizárólag így, a digitális platformokon találkozhatunk majd” – idézi a közlemény Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját.

Káel Csaba hozzáfűzte: “rengeteget jelent számunkra, a Müpában dolgozó szakemberek és a nálunk fellépő művészek számára az a biztató támogatás, amit a közönségünktől kapunk minden csatornán. Hálásak vagyunk érte. Ezekben a nehéz napokban és hetekben újraértékeljük, hogy mit jelent a felelősség, a közösség ereje, hogy mi a kultúra jelentősége az életünkben: talán még sosem volt ilyen fontos, hogy figyeljünk egymásra, hogy biztonságban tudjuk egymást és virtuálisan összekapcsolódva, együtt vészeljük át ezt az időszakot”.

A Müpa Magyarországon egyedüliként tagja az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO), amely a kontinens legjelentősebb koncerttermeit kapcsolja össze és támogatja a helyszínek közötti együttműködést és tudásátadást. Az ECHO-tagintézmények együttműködésének köszönhetően a heti virtuális koncertprogram részeként egy-egy európai koncertterem és előadóművészeti központ online közvetítéseibe is belekóstolhat majd a közönség.

“Ezzel az országokon átívelő közvetítéssorozattal egy régi tervünk valósult meg: ennek a 22 kiváló koncertteremnek az összefogása az európai kultúra erejét közvetíti, és azt üzeni, hogy bízzunk egymásban, a kultúránkban és a jövőben!” – fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com