„Imádok alkotni, de nem szeretek ismételni” – megjelent Barbra Streisand élő albuma

Megérkezett Barbra Streisand The Music… The Mem’ries…The Magic! címre keresztelt koncertalbuma, melyben azonos című, 2016-os, 13 várost érintő, észak-amerikai turnéjának anyagát csomagolta el méltó módon az utókor számára. A koncertlemezen Barbra legemlékezetesebb albumairól csendülnek fel slágerek, például a Funny Girl, a Funny Lady, a Yentl, a Star Is Born kiadványok gyöngyszemei, egy Jamie Foxx-szal közös, kivételes duett, valamint ritkaságok és újdonságok.

„Két verziót készítettünk a CD-ből. Az egyik alapvetően a koncert műsorát tartalmazza. A másikon, a deluxe változaton olyan dalok is helyet kaptak, amiket azért adtam elő, hogy kipróbáljam őket. Azt hiszem, 5 ilyen extra dal van. A menedzserem hívta fel rá a figyelmem, hogy hat évtizedben született listavezető albumom, s ez adta az ötletet ahhoz, hogy mindegyikről tegyünk rá egy-egy szerzeményt. A deluxe változat második lemeze merészebb, vadabb. Olyan számok kerültek rá, amiket sosem volt lehetőségem élőben előadni. Amit a legjobban szeretek a koncertezésben, az a koncert megteremtése. Imádok alkotni, de nem szeretek ismételni.” – mesélte az énekesnő a friss kiadványról.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com