Illegális bevándorlás – Sok bevándorló vesztette életét a spanyol partoknál

Legalább tizenhét, Észak-Afrikából Spanyolországba tartó illegális bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren, közel a spanyol partokhoz – közölték a spanyol tengeri mentők.

Két szerencsétlenül járt csónak tizenhárom utasa veszett a Földközi-tenger nyugati részén fekvő Alborán-tengerbe, 80 társukat sikerült kimenteni – közölte hétfő éjjeli Twitter-üzenetében a mentőszolgálat.

A spanyol csendőrség további négy holttestet talált, miután egy másik, bevándorlókat szállító csónak felborult az andalúziai partok közelében – közölték a tengeri mentők. A halál okának megállapítására vizsgálatot indítottak – jelentette az El País című spanyol napilap az eljárásban részt vevőkre hivatkozva. A szerencsétlenséget huszonketten élték túl.

A halálos áldozatok száma még nőhet, az El País szerint a hatóságok további tizenhét eltűnt ember után kutatnak.

A Földközi-tengeren átkelő illegális bevándorlók az utóbbi időben Olaszország helyett Spanyolországot választják célpontnak, hogy Európába jussanak. További ezrek próbálnak meg uniós területre jutni Melilla és Ceuta észak-afrikai spanyol enklávékba behatolva.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com