Illegális bevándorlás – Nőtt a hatásértők száma Horvátországban

Horvátországban az év első nyolc hónapjában 11 813 migránst tartóztattak fel a hatóságok, ami 3609 fővel több, mint tavaly egész évben, és 8019 fővel több az előző év azonos időszakához képest – közölte a Jutarnji List című horvát napilap a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva csütörtökön.

A rendőrök az adatok szerint 45 migránst tartóztattak fel naponta – írta az újság. Mindazonáltal megjegyezték, hogy az év első nyolc hónapjára vonatkozó tényleges szám jóval magasabb lehet, a szlovén hatóságok ugyanis ez idő alatt 6447 illegális bevándorlót toloncoltak vissza Horvátországba. Itt azokról a migránsokról van szó, akik átjutottak a boszniai-horvát, valamint a szerb-horvát határon, majd a horvát-szlovén határon tartóztatták fel őket a szlovén hatóságok, és a nemzetközi egyezmények alapján visszaküldték őket Horvátországba – hangsúlyozták.

A lap ugyanakkor felteszi a kérdést: hol tartózkodik most az a 18 260 migráns, aki január 1-jétől augusztus 31-éig belépett az országba. Majd azt valószínűsítik, hogy a horvát hatóságok – anélkül, hogy felkínáltak volna számukra nemzetközi védelmet – visszaküldték őket Boszniába és Szerbiába.

Úgy vélték: amennyiben ilyen ütemben folytatódik a migránsok áramlása, várhatóan az év végéig a számuk hivatalosan eléri a 15 ezer főt, ami 2016 márciusa óta, amióta lezárták a balkáni migrációs útvonalat, a legnagyobb szám.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, korábbi balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével – igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. Mára Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik útlevéllel és megfelelő vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni. Az illegális határátlépőket a hatóságok visszakísérik az államhatárra, és visszaküldik abba az országba, ahonnan érkeztek.

Forrás: MTI.hu
Fotó: bild.de



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com