Illegális bevándorlás – Ismét felszámoltak egy migránstábort Párizs északi részén

Több mint kétszáz, többségében afgán, iraki, szomáliai és szudáni migránst szállítottak el szerdán a francia hatóságok a Párizs északi határán található Saint-Denis-ből, egy utcai migránstáborból.

“Kétszázharmincegy egyedülálló férfit, egy párt és egy nőt helyeztünk el (a Párizs környéki) Ile-de-France régió öt befogadóközpontjában” – jelezte a párizsi prefektúra, amely szerint csak mintegy negyven ember nem kívánt felszállni arra az öt buszra, amellyel elszállították az embereket a táborból. A rendőrség és a France terre d’asile nevű segélyszervezet által közösen szervezett kiürítés teljes nyugalomban zajlott. A bevándorlók a Sainte-Genevieve de la Plaine nevű templom előtt felállított mintegy száz sátorban éltek, nem messze a párizsi körgyűrűtől.

Az embereket előző este értesítették a tábor másnapi felszámolásáról, így összecsomagolva vártak a sátrak előtt a buszokra. Suzanna de la Fuente, Saint-Denis alpolgármestere a Le Monde című napilapnak felháborítónak nevezte, hogy az állam csak egy “adott pillanatban” lép, de nem látja el folyamatosan a feladatát az menedékkérők elhelyezésében. “Végtelen ördögi körforgásban őrlődünk, január óta itt ez a harmadik kiürítés” – mondta Philippe Caro, a Solidarité migrants Wilson nevű humanitárius szervezet részéről, amely szerint az állam csak néhány napra biztosítja az embereknek, hogy letusoljanak, pihenjenek és orvos lássa őket. “A migránsok már nem bírják, hogy két napra elviszik őket, és a többségüket még aznap megint utcára teszik” – tette hozzá.

A prefektúra szerint viszont a befogadóhelyen általában 10-15 napig maradhatnak az emberek, amíg megvizsgálják a helyzetüket. Azok, akik már este távoznak, saját döntésük alapján teszik, mert tudják, hogy már minden jogi lehetőséget kimerítettek – állítja a rendőrség.  A migránsok sátortáborai egy évvel ezelőtt teljesen eltűntek a francia fővárosból. A 2015-ös menekültválság kezdete óta több mint harminc táborkiürítést rendelt el a prefektúra Párizsban. A legjelentősebb 2016 novemberében volt, akkor egyszerre 4 ezer embert vittek el. Azóta a rendőrök a migránsok minden kísérletét megakadályozták arra, hogy letelepedjenek a parkokban és táborhelyeket alakítsanak ki, így gyakorlatilag láthatatlanná váltak a párizsiak számára.

A civil szervezetek viszont december végén arra figyelmeztettek, hogy ismét több ezer migráns jelent meg a francia városokban, és az állami szerveket vádolták meg azzal, hogy veszélybe sodorják az emberek életét. A francia kormány ezért januárban felgyorsította a hasonló kisebb táborhelyek felszámolását, a párizsi prefektúra adatai szerint az év eleje óta csaknem 5 ezer embert helyeztek el a főváros környéki átmeneti befogadóhelyeken.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com