Így élte meg családja népszerűségét Cserpes Laura

Az énekesnő már tinédzserként is tudta, hogy nem szeretné tovább vinni édesapja vállalkozását. Az országosan ismert, családjuk nevével fémjelzett kapuvári sajt- és tejtermékmanufaktúrától igyekezett függetlenedni.

Szinte egymás után ontja magából a slágereket Cserpes Laura, aki nemcsak énekhangját csillogtatta már meg, de színészi képességeit is bizonyította. A tehetséges énekesnő mindig is tudta, hogy művészi pályára szeretne lépni. Bár családja a vezetéknevükkel fémjelzett, évek óta sikeres tejipari vállalkozás tulajdonosa, Cserpes Laura sosem vágyott arra, hogy ebben a vállalkozásban dolgozzon.

„Nagyon szerencsések vagyunk a testvéreimmel – mind az öten – hiszen soha nem volt rajtunk semmilyen presszió, hogy nekünk kéne tovább vinni a vállalkozást. Amíg otthon éltem minden nyáron dolgoztam a gyárban, ismerem édesapám szakmájának minden csínját-bínját, de az én életem teljesen más irányba indult el” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en az énekesnő, aki egészen fiatalon tudta, hogy művészi pályára lép.

„A szüleim már 14 éves koromban tudták, hogy ebbe az irányba megyek majd. Hiszen már ekkor verseket tanultam, zenéket hallgattam, énekeltem. Igaz, először a színészet vonzott, olyannyira, hogy anno emiatt költöztem fel Budapestre” – mondta Cserpes Laura, aki később tudatosan próbált függetlenedni családja hírnevétől.

„Mikor 2013-ban A Dal című műsor döntőjéig jutottam az Élj pont úgy! című dalommal tudatosan koncentráltunk arra a menedzsmentemmel, hogy a két brandet – a családomét és az enyémet – külön válasszuk. Az ember ilyen helyzetekben – mint amikor egy ilyen versenyben szerepel – szembesülhet olyan reakciókkal, minthogy “Persze, neked könnyű!”. Pedig épp ellenkezőleg. Nem véletlenül jelent meg később lemezem Sztereotípia címmel. Megtanultam ezekkel a reakciókkal együtt élni, nem bánt a dolog. Viszont örülök, hogy az előítéleteknek mindig az ellenkezőjét sikerül bebizonyítanom” – vallotta be a műsorvezetőnek, Kalmár Tibornak a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában Cserpes Laura.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com