Igor Levit zongoraművész kapja a Nemzetközi Beethoven-díjat

Igor Levit zongoraművész kapja idén a tízezer euróval (3,3 millió forinttal) járó Nemzetközi Beethoven-díjat – jelentette be szombaton a Beethoven Akadémia.

    A díjat egy ünnepi koncert keretében pénteken Bonnban adják át az orosz-német sztárzongoristának.
A Beethoven Akadémia a Nemzetközi Beethoven-díjjal az emberi jogok, a béke, a szabadság, a szegénység felszámolása és a befogadás ügyét támogatja. Az akadémia közleményében Levit politikai és társadalmi elkötelezettségét méltatta. Mint írták, Igor Levit rendszeresen humanista szellemben szólal meg, kiáll a kisebbségek kirekesztése ellen és küzd a klímaváltozás ellen.
Levit a nemzetközi kulturális élet más ismert személyiségeivel együtt Kirill Szerebrennyikov orosz színházi- és filmrendező letartóztatása miatt is tiltakozott 2017-ben.
A Nyizsnij Novgorodban született Levit hároméves kora óta zongorázik. Szüleivel 1995-ben költözött Hannoverbe. Zenei tanulmányait a salzburgi Mozarteumban, majd a hannoveri művészeti egyetemen végezte, amelynek jelenleg a tanára is. Zongoraművészként számos nemzetközi verseny díját nyerte el. Beethoven zongoraszonátáit tartalmazó albuma 2019 szeptemberében jelent meg a Sony Classical gondozásában.
Tavaly Gabriela Montero venezuelai zongoraművész kapta a Nemzetközi Beethoven-díjat Bonnban.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com