Idősek otthonánál adott koncertet Vastag Csaba és zenekara

Három budapesti idősek otthonához látogatott el Vastag Csaba énekes, a Life Tv műsorvezetője, aki zenekarával koncerttel lepte meg az ott élő időseket és ápolókat.

Az április 21-i koncertre egy nyitott tetejű buszon érkeztek, az énekes a busz tetején állt a zenekarával, betartva a szabályokat, másfél méteres távolságra egymástól. Így igyekeztek egy kis színt, jókedvet varázsolni a karantén ideje alatt az ott élő idősek, ápolók, dolgozók mindennapjaiba – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a zenészek előadták az Őrizd az álmod és a Bátorság című dalukat is, a közönség az ablakokból és erkélyekről hallgatta őket. Az énekes a maga módján és eszközeivel így szeretné meghálálni a közönségének mindazt a szeretetet és figyelmet, amit az elmúlt tíz évben kapott – fogalmaznak.

Az eseményre elkísérte a zenekart a Life Tv, és hamarosan a nézők is láthatnak egy rövid összefoglalót a koncertről online, illetve a televízióban. A zenészek az ország más településeire is ellátogatnak, a következő állomás Sopron lesz – olvasható a közleményében.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com