Idén tovább nőhet a használtautó-piac egy felmérés szerint

A kereskedők a hazai használtautó-piac további 2-3 százalékos bővülésére számítanak az idén, ez alapján  mintegy 835 ezer személyautó adásvétele várható 2020-ban – közölte a JóAutók.hu saját felmérésének eredményét az MTI-vel.
A felmérés szerint a használtautó-importot illetően ugyanakkor kissé borúsabb a piaci várakozás: a tavaly megkezdett lassú csökkenés folytatódik, a behozott járművek száma akár újra 150 ezer alá is csökkenhet a tavalyi 156 ezer után.

A mintegy 200, a JóAutók.hu által minősített használtautó-kereskedő partner megkérdezése nyomán született elemzés adatai szerint tavaly 811 ezer adásvétel volt. Ez azt jelenti, hogy tavaly a mintegy 3,8 milliós hazai személygépkocsi-állomány több mint ötöde cserélt gazdát – mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben. E fölé a piac forgalma jelentősen már nem emelkedhet szerinte.

A hazai használtautó-piac meghatározó utánpótlási forrása, a használtautó-import egy évtizednyi erőteljes bővülést követően tavaly első ízben enyhén, 1,5 százalékkal csökkent. A kereskedők ezt több tényezővel is magyarázzák. A leggyakrabban felhozott indokok között szerepel, hogy hogy a vásárlók bizalma kissé visszaesett a kevésbé ellenőrizhető előéletű külföldi autók iránt, miközben a fokozatosan romló forintárfolyam is ártott a behozatalnak.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com