Idén is országos pályázatot hirdetnek a közösségi falfelületek megújítására

Óvodák, iskolák, önkormányzatok és civil szervezetek is jelentkezhetnek kültéri és beltéri közösségi falfelületeik megújítására a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatán.

A kiírás keretében 800 négyzetméter falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni, a pályázatokat május 10-ig várják az egyesület weboldalán – közölte az alapítvány az MTI-vel. A jelentkezéseket idén is két kategóriában, tízezer fő alatti és tízezres lélekszámot meghaladó településektől külön várják. A festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői segítséget a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei együtt valósítják meg. A nevezés feltétele, hogy a falfelületeket a pályázó biztosítsa.

A szervezet eddig több mint 25 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet festett át csaknem 2500 önkéntes segítségével. A projekt elindulása óta eltelt nyolc év alatt évente 40-50 pályázat érkezett az ország minden tájáról, tavaly viszont már csaknem hetvenen jelentkeztek.

A pályázatok hétfőtől május 10. éjfélig tölthetők fel az egyesület honlapjára. A tervekre május 13-tól május 31-ig lehet szavazni, az eredményhirdetésre pedig június 3-án kerül sor. Az online szavazás eredményeként a kategóriák három-három legtöbb szavazatot gyűjtött pályázata jut be a döntőbe, ahol a zsűri dönt a kategóriagyőztesekről.  A nyerteseknek a festéseket augusztus 15-ig kell megvalósítaniuk.

Forrás: MTI.hu
Fotó: letscolor.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com