Idén már a teljes cafeteria-juttatás több mint kétharmadát a SZÉP-kártya teszi ki

Noha a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemek zömét, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetben lévő SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát – derül ki a BDO Magyarország adataiból.

A felmérés közel ezer munkavállaló idei választásait összegzi, ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Bár az adatok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak, azokból számos fontos következtetés leszűrhető.

A mintában szereplő cégeknél az átlagos havi cafeteria-juttatás 2020-ban 30 310 forint, ez éves szinten közel 364 ezer forintot tesz ki.

 

  • A SZÉP-kártya részesedése a cafeteria-juttatások összértékén belül elérte a 68 százalékos mértéket. Ez az arány 2018-ban még csupán 38, tavaly pedig 54 százalék volt. Részletesebb bontásban idén is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb 38 százalékkal, míg a szálláshely 23, a szabadidő alszámla pedig 7 százalékos részarányt képvisel.
  • A SZÉP-kártya térhódítása nem meglepő annak ismeretében, hogy a legnépszerűbb cafeteria-elemek közül 2019 óta egyedüliként tarthatta meg kedvezményes adózását (jelenleg csupán 15% SZJA és 17,5% szociális hozzájárulás terheli). Emiatt tudott idén a munkabérrel azonos mértékben adóztatott pénzkifizetés rovására is növekedni.
  • A pénzkifizetés a visszaesés ellenére továbbra is a teljes cafeteria-érték 28 százalékát képviseli (2019-ben 40 százalékos volt a részesedése). Ennek a népszerűségnek az az oka, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják – akár alacsonyabb összegű juttatás formájában is.
  • Noha a pénzkifizetés adózása immár nem tér el a munkabérétől, a cégek mindegyike fenntartotta ezt a lehetőséget, sőt, egy részük a többlet adóteher egy részét vagy egészét is átvállalta. Ennek több oka is van:
  1. A béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé
  2. Az alapbérbe épített juttatás megemelte volna egy sor bérhez kötődő juttatásnak, például a túlóradíjnak az összegét is
  • Az idei évre szóló cafeteria-juttatások fennmaradó 4 százaléka önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetésekre (együttesen 2,8%), helyi közlekedési bérletek térítésére (1,1%), bölcsődei-óvodai költségtérítésre (0,6%), ajándékkártyára (0,2%), illetve kulturális szolgáltatásra és sportrendezvény-belépőre (együttesen: 0,3%) lett fordítva.

A korábbi sokszínű cafeteria-paletta mára egyértelműen a SZÉP-kártyára és a pénzkifizetésre redukálódott – magyarázza Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. – Ennek ellenére a vállalatok többsége továbbra sem tervezi cafeteria-rendszerének átalakítását, racionalizálását. Ők ezzel azt kívánják üzenni munkavállalóik felé, hogy ezentúl sem korlátozzák az ő választási lehetőségeiket.

 

 

 

Forrás, fotó: BDO Magyarország



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com