Idén eddig 584 tonna illegális hulladékot szállíttatott el a MÁV a területeiről

Hét hatalmas mozdonynak megfelelő tömegű, több mint 584 tonnányi hulladékot vitettet el február végéig a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területekről. Az illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására indított programja keretében a MÁV rendszeresen gondoskodik a pályahálózatát és területét csúfító lakossági hulladék elszállításáról. A megoldás érdekében egyeztetéseket folytat az önkormányzatokkal is, és ezzel párhuzamosan a vasúttársaság vezetésével egy munkacsoport azon dolgozik, hogyan lehet javítani a tiltott helyen hagyott hulladékok elleni küzdelem hatékonyságát.

Tavaly a vasúti területekről országszerte 1090 tonna lakossági hulladékhalmot vitetett el a MÁV. Idén – egy múlt év októberében megkötött keretszerződés alapján – Budapest közigazgatási határain belül található vasúti területekről megközelítőleg 342,5 tonna, vidéki MÁV-területekről pedig  241,5 tonna jogszerűtlenül elhelyezett szemetet szállíttatott el a vasúttársaság.

 

Az idei évben február végéig a fővárosban 342,5 tonna hulladék elszállítása történt meg, többek között az alábbi területekről:

  • a III. kerület, Bécsi út-Solymár köz közötti területről
  • a X. kerület Vaspálya utca ingatlanról, a Román utcával szembeni területről, illetve a Korponai út és a Kolozsvári út kereszteződésében lévő őrház mögötti ingatlanról,
  • a XI. kerület Budaörsi út – Ajnácskő út és Fehérló út közötti szakaszairól, illetve az Alsóhegy útról
  • a XIII. kerület Vágány utcából,
  • a XIV. kerületben, a Hajtsár utca–Mexikói út–Hungária körút, valamint a Tábornok utca – Francia út által határolt területről
  • a XV. Zichy utca és az Árpád úti felüljáró közötti ingatlanról
  • a XV. kerület Sín utcai felüljáró alól, a Sín utca 26–28. mellett lévő zöldsávból és a Harsányi Kálmán utcai zöldsávból, illetve Istvántelek, gyalogos felüljáró környékéről

A MÁV – az illegális hulladékhalmok felszámolásáról szóló stratégiája alapján – jelenleg Budapest X., XI., XIII., XIV., XX. és XXI. kerületeiben végez előkészítő felméréseket a szennyezett területek mielőbbi megtisztítása érdekében.

A MÁV tapasztalata szerint számos esetben rendszeres a megtisztított területekre történő hulladék-visszahordás. A jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a területén található hulladékért, de fontos hangsúlyozni, hogy a vasúti területeken és a nyílt – a vasúti közlekedés biztonsága miatt le nem zárható – pálya közelében található illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. A több 10 ezer köbméterre tehető hulladékmennyiség jellemzően lakossági, kommunális hulladékból, használt műszaki cikkekből, építési törmelékből és zöldhulladékból tevődik össze. A szennyező az esetek túlnyomó többségében ismeretlen.

Az illegális hulladékelhagyás nemcsak esztétikai probléma, de a környezetvédelemi, közegészségügyi és közbiztonsági okokból is veszélyes lerakatok felszámolása jelentős anyagi tehertétellel is jár. Az illegális szemétlerakással és -újratermelődéssel kapcsolatos helyzet megoldása érdekében a vasúttársaság egyeztetéseket folytat az érintett önkormányzatokkal: feltérképezik a lakosság közvetlenebb tájékoztatása, a közös területbejárások és a polgárőrséggel történő együttműködés lehetőségeit. Emellett az illegális szeméttelepek felszámolása ügyében a vasúttársaság – a döntéshozókkal és más érintettekkel egyetértésben – munkacsoportot hozott létreA MÁV vezetésével megalakult szakértői testület az illegális hulladéklerakás megelőzésére, felszámolására vonatkozó akciótervet készít elő, és az érintetett szervezetekkel közös, szélesebb körű egyeztetéseket kezdeményez. A munkacsoport várhatóan a nyár végére dolgozza ki javaslatát az illegális hulladékelhagyás visszaszorítása érdekében megalkotandó cselekvési tervhez.

Az illegális hulladék visszaszorítása terén látványos eredményt elérni csak tudatosabb lakóközösségek, tudatosabb társadalom közreműködésével lehet. A vasúti területek megtisztítása és tisztán tartása a vasúttársaság fontos feladata, ez azonban csak akkor járhat tartós eredménnyel, ha az elvégzett munkát értékelő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségek is együttműködnek a környezet megóvásában.

A vasúttársaság a keretszerződésen kívül, egyedileg is gondoskodik az elhagyott hulladékhalmok felszámolásáról, valamint további kezdeményezésekben is részt vesz. Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót március 18-24. között, ami ebben az évben a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződik.  A MÁV-csoport most is nagy létszámmal vesz részt, 1035 alkalmazottja az egész országban összesen 82 helyszínen gyűjti az elhagyott hulladékot.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com