IBCC – A világ legnagyobb pontyfogó versenye a Balatonon!

Április 22-és 28-a között immáron 4. alkalommal rendezik meg a pontyhorgászok legnagyobb versenyét, az IBBC – International Balaton Carp Cup-ot a Balatonon. 

Felismerve a Balaton egyedülálló természeti helyzetét, a Fishing & Hunting TV szponzorálásával 2015-ben rendezték meg az első Nemzetközi Balatoni Pontyhorgász Kupát. 2015-ben 50 csapat regisztrált, 2018-ban azonban 21 országból, 205 csapatot várnak a rendezők. A 180 kilométeres versenytáv majdnem a teljes Balatont körbe öleli, egészen Alsóörstől Balatonöszödig.

A kupára 3 fős csapatok jelentkezhetnek, akik a 10 versenyszektorból húznak egy helyszínt és 6 napon keresztül ez a szakasz lesz az otthonuk. A parton sátrat vernek és minden nap csónakkal kieveznek a vízre (a déli parton 450, az északin 350 méteres távolságba).

A fogások közül csak az 1 kilogrammnál nagyobb pontyok kerülnek feljegyzésre, és a sporthorgászat szabályai szerint minden kifogott hal visszadobásra kerül. A verseny tisztaságára 70 versenybíró ügyel majd. Az IBCC komolyságát a hatalmas méretek is mutatják, hiszen a legnagyobb fogás egy 23,6 kilogrammos hal volt és 2017-ben az összfogás súlya elérte a 15 tonnát!

“A Balaton Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű állóvize. Egy olyan óriási tó, amelyben hihetetlen méretű pontyok élnek, és amely méltán vált az európai nagyponty horgászok egyik kedvenc horgászvizévé. Ez a verseny egy olyan minőséget képvisel, amire büszke lehet egész Magyarország és a Fishing & Hunting TV. A Balatonon végzett halgazdálkodási munka sikere a versenyzők érdemeiben mutatkozhat meg, a hatalmas balatoni pontyok látványa pedig mindenkit lázba hoz. Magam is megszállott pontyhorgász vagyok, tudom milyen érzés, amikor a hónapok óta várt verseny napja végre elérkezik. Teendőim miatt sajnos versenyzőként nem lehetek veletek, de figyelemmel kísérem én is az eseményeket, mint ahogyan a Fishing & Hunting TV nézői is megtehetik ezt nap mint nap az élő műsorainkon keresztül. A feladat nem lesz egyszerű, de kívánom, hogy váljon valósággá a lehető legtöbb csapat álma és fogjon a Balaton óriásaiból, amitől az IBCC híre még tovább erősödik!” – mondta Radu Morara a Fishing & Hunting TV tulajdonosa.

Az előző évek összefoglalóit és további információkat a fishingandhuntingtv.com – oldalon találnak.

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com