Állja a kánikulát a Fővárosi Vízművek: napi egymillió liter vizet tud termelni, ami csaknem kétszer annyi, mint amennyire a hőség és a szárazság miatt megnőtt kereslet mellett szükség van – olvasható a Világgazdaság keddi kiadásában.
Az idei csúcs augusztus 9-re esett, akkor 562 ezer köbméter fogyott – közölte a társaság az újsággal. Az 1989-es rekord még 1,3 millió volt.
A kisebb kereslet a lakosság csökkenésével és a nagy vízfelhasználó ipari üzemek megszűnésével van összefüggésben.
A vízfelhasználás a kánikulában 25-30 százalékkal magasabb az átlagosnál, jelentősen pedig akkor ugrik meg, ha a tartós meleg mellett négy napon át nem esik az eső. A víz legnagyobb hányadát ugyanis háztartási célokra és öntözésre használják.
A társaság az elképzelhető legalacsonyabb Duna-vízállás esetén is el tudja látni Budapestet, mindezt úgy, hogy szélsőséges körülmények között sem tesz több klórt a vízbe.
Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com