A horvát és a magyar csipkekészítés örökségéről nyílt kiállítás Budapesten

A horvát és a magyar csipkekészítés örökségét mutatja be az a kiállítás, amely kedden nyílt Budapesten, a Hagyományok Házában.

    A kiállításon főként a horvátországi Pag-sziget csipkeművészete ismerhető meg a magyar alkotások mellett január 25-ig.

Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője a keddi megnyitón elmondta, hogy a csipkekiállítást a Horvát Köztársaság nemzetközi elismerésének napja alkalmából rendezik meg a Hagyományok Háza és a budapesti Horvát Nagykövetség szervezésében.

Kiemelte: a Hagyományok Házának hitvallása, hogy a lokális kultúrák sokszínűségét, annak továbbélést támogassa. A lokális kultúra a helyi közösségeket, az identitást erősíti, közösségi értékeket teremt és ezáltal népességmegtartó erővé is válik – tette hozzá.

Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a két ország kulturális kapcsolatai sokszínűségének kölcsönös bemutatására, közös kulturális projektek számának növelésére törekszik a minisztérium, amelyet kiválóan példáz a kiállítás. Az államtitkár kiemelten fontosnak nevezte a sokoldalú kapcsolatok bővítését Horvátországgal, amelyben az Emmi is aktív szerepet vállal.

“A több nemzetközi elismeréssel díjazott pagi és halasi csipkékre méltán lehetünk büszkék mindannyian” – hangoztatta az államtitkár, hozzátéve: a kiállítás azt is jelképezi, hogy a két nemzetet a szellemi kulturális örökség és a közös hagyományok is összekötik.

Domagoj Vicevic, Pag városi tanácsának elnöke kiemelte: Pag város a sziget kulturális és történelmi központja. “A város sok mindennel büszkélkedhet egyebek mellett az UNESCO szellemi örökség listáján szereplő pagi csipkével, továbbá a pagi juhsajttal, valamint a fehéraranynak is nevezett sóval” – hangsúlyozta.

A turizmus a város és a sziget lakói nagy részének nyújt megélhetést – hangsúlyozta, kiemelve: az elmúlt évben több mint egymillió vendégéjszakát jegyeztek a szigeten, ebből a magyar vendégek 35 ezret töltöttek el. A nemzetközi csipkefesztivál mellett hagyományos téli és nyári karnevált, művészeti fesztivált, Nagyboldogasszony napi ünnepségeket, valamint egy sor gasztronómiai és sportrendezvényt is szerveznek – sorolta a város programjait Domagoj Vicevic.

A pagi csipkekészítők tradicionális csipkéikben újraalkotják az őket körülvevő tájat. A csipke készítésének technikáját évszázadokon, generációkon át őrizték és adták tovább. A legkorábbi csipkéket tűvel varrták textilalapra, melyek szorosan kapcsolódtak készítésük helyéhez, ezért kialakításuk szigorú geometriai szabályok mentén történt. A pagi csipke egyik alapmotívuma a népviseleten található reticcela. Ez egy vászonból kiszabott négyzet, amelyet pókhálószerűen töltenek ki, így képezve alapot az elkészíteni kívánt motívumok hímzéséhez.

 

Pag szigeten készült csipke a horvát és a magyar csipkekészítést bemutató kiállításon Budapesten a Hagyományok Házában 2019. január 15-én.
MTI/Mohai Balázs

 

 

Egy horvát nő csipkét varr a horvát és a magyar csipkekészítést bemutató kiállításon Budapesten a Hagyományok Házában 2019. január 15-én.
MTI/Mohai Balázs

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com