A Honda veszteséggel zárta a negyedévet

A Honda Motor japán autógyártó veszteséget jelentett üzleti éve utolsó negyedévéről, részben a modellszűkítés, valamint a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt.

    A harmadik legnagyobb japán autógyártó szerdán azt közölte, hogy az adózás utáni vesztesége 13 milliárd jen (118 millió dollár, 100 jen = 263,07 forint) lett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 107,7 milliárd jen nyereség után.
A Honda negyedéves árbevétele 3,4 százalékkal, 4,05 ezer milliárd jenre (37 milliárd dollár) nőtt.
A Honda szerdán nyilvánosságra hozta a tavalyi eredményét is. A március végéig tartó pénzügyi évben az adózott eredménye 610,3 milliárd jen (5,5 milliárd dollár) volt. Ez jelentősen, 42,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, amikor nyereséget egyszeri tétel, a vállalatok szempontjából kedvezően megváltozott  amerikai adózás befolyásolta.
A járműgyártó tavalyi működési eredménye 12,9 százalékkal, 726,4 milliárd jenre csökkent, árbevétele 3,4 százalékkal, 15,9 ezer milliárd jenre emelkedett.
A Honda az áprilisban indult folyó pénzügyi évre adózott eredményének 9 százalékos növekedését várja 665 milliárd jenre (6 milliárd dollár) részben a költségcsökkentési intézkedések hatására, és azzal számol, hogy működési eredménye 6 százalékkal, 770 milliárd jenre emelkedik, miközben az árbevétele 1,2 százalékkal, 15,7 ezer milliárd jenre csökken.

 

 

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com