Az Egyesült Államok új elnökét 2020 novemberének első keddjén választják meg, hosszadalmas és költséges választási folyamatot követően. Ő lesz a világ egyik vezető hatalmának kormányfője és katonai főparancsnoka is.

    Az alkotmány szerint elvileg bárki indulhat az elnökjelöltségért, aki az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgár, legalább 35 éves, és az elnökválasztást megelőzően legalább 14 éven keresztül folyamatosan az Egyesült Államok területén él.
1933 óta valamennyi elnök korábban alelnök, kormányzó, szenátor vagy ötcsillagos tábornok volt. 2016-ban választottak az amerikaiak először olyan jelöltet, aki nem a politika világából érkezett: a milliárdos üzletember Donald Trumpot.
A választási folyamat hivatalosan mindig a választási év februárjában – az idén február harmadikán -, hagyományosan a középnyugati Iowa államban kezdődik. Valójában azonban már jóval korábban, a választási évet megelőző esztendőben bejelentik az elnökjelölt-aspiránsok, ha indulni kívánnak pártjuk elnökjelöltségéért. Az elnöki ambíciókkal rendelkezők először úgynevezett feltáró bizottságot hoznak létre, amely azt puhatolja ki, hogy milyen esélyeik vannak, és milyen anyagi forrásokat, köztük adományokat képesek mozgósítani. Amennyiben a bizottság kedvező fogadtatásra talál a párt vezetői, a sajtó és nem utolsó sorban a lehetséges adományozók részéről, akkor az aspiráns hivatalosan is bejegyezteti magát a választási bizottságnál jelöltként.
Elemzők az idei választást is kicsit a hagyományoktól eltérőnek tartják, hiszen a Demokrata Párt elnökjelöltségéért két olyan személyiség is küzd, aki nem politikus, hanem milliárdos üzletember: a kaliforniai Tom Steyer és a New York-i Michael Bloomberg. Igaz, korábban mindkettőjüknek volt köze a politikához: Steyer 1983-ban a demokrata elnökjelölt, Walter Mondale alelnök kampányában dolgozott, Bloomberg pedig korábban New York sikeres polgármestere is volt.
A választási bizottságnál történt bejegyzés után a jelöltek megindítják kampányukat pártjuk elnökjelöltségének elnyeréséért. Ezt már a februári hivatalos előválasztások előtt megkezdik, elsősorban a választás szempontjából fontosnak tartott tagállamokban.
Februártól minden egyes tagállamban és az Egyesült Államok tengeren túli területein a választók jelölőgyűléseken (caucus) vagy előválasztásokon (primary) döntenek arról, hogy az adott államban kit választanak pártjuk elnökjelöltjeként. Döntésükkel a választók úgynevezett delegátusokat jelölnek, akik a párt nyári elnökjelölt-állító konvencióján megválasztják az egyetlen közös jelöltet. Minél több delegátust „szerez”egy-egy elnökjelölt-aspiráns, annál nagyobb az esélye, hogy a konvención őt választják meg jelöltnek. A november eleji elnökválasztást követően pedig a szintén delegátusokból álló elektori kollégium választja meg az elnököt.
Az egyes tagállamok nem egyforma számú delegátust küldenek, ezért nem mindegy hogy az aspiráns melyik államban szerez győzelmet, vagyis hány delegátust állíthat maga mellé. A republikánus jelöltnek 1237 delegátus támogatására van szüksége, hogy a nyári konvención elnyerje pártja elnökjelöltségét, míg a demokrata indulónak 2383 küldöttet kell „gyűjtenie” az elnökjelöltséghez.
Idén a republikánus konvenciót az észak-karolinai Charlotte városában tartják, míg a demokraták a wisconsini Milwaukeeban döntenek az elnökjelölt személyéről.
Néhány tagállamban jelölőgyűlésen (caucus), a legtöbb államban azonban előválasztáson (primary) voksolnak arról, hogy kit látnának szívesen pártjuk elnökjelöltjeként.
A jelölőgyűlés az amerikai választási rendszer egyik sajátossága. Míg az előválasztáson előzetes regisztrálás után bárki voksolhat, az urnában elhelyezett szavazással, addig a jelölőgyűlésen a részvétel és a szavazás nem mindenki számára elérhető. Ezeken a gyűléseken csakis a párt regisztrált tagjai és delegáltjai vehetnek részt, nyilvános beszélgetésen vitatják meg a politikus elképzeléseit, majd a nyílt vita után következik a voksolás arról, hogy ki legyen az a delegátus, akit az elnökjelölt-állító konvencióra küldenek.
Az előválasztásnál időigényesebb jelölőgyűlés rendszerét az 1970-es évek óta alkalmazzák 14 tagállamban.
Az előválasztási idény júniusig tart, addigra már kirajzolódik, hogy melyik elnökjelölt-aspiránsnak van esélye arra, hogy elnökjelölt legyen. Annak, aki a legtöbb delegátust „gyűjtötte”. Ilyen szempontból tartanak számon kulcsfontosságú – vagyis sok delegátust adó – tagállamokat. Sok delegátust küld például Kalifornia, Florida, Észak-Karolina vagy Ohio.
Az idén március 3-án lesz az úgynevezett szuperkedd, amikor egyszerre több, választási szempontból fontos államban tartanak előválasztást vagy jelölőgyűlést. Előválasztás lesz Alabamában, Arkansas államban, Georgiában, Massachusettsben, Oklahomában, Tennesseeben, Texasban, Vermontban és Virginiában. Coloradóban és Minnesotában ezen a napon jelölőgyűléseket tartanak. A republikánusok ezen kívül jelölőgyűléseket tartanak Alaszkában, Észak-Dakotában és Wyomingban.
Az elnököt formálisan az úgynevezett elektori kollégium választja meg. Összesen 538 elektor van, s az elnökké választáshoz 270 elektor voksa szükséges. Az egyes tagállamok elektorainak száma az állam nagyságától és lélekszámától függ.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com