Hogyan használjuk a közösségi közlekedést járvány idején?

 A koronavírus-járvány idején kiemelten fontos, hogy betartsunk néhány hétköznapinak tűnő tanácsot. A Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakban foglalja össze a Főpolgármesteri Hivatal, az Egészségügyi Világszervezet, valamint saját javaslatait. A BKK és a fővárosi közösségi közlekedési szolgáltatók az elmúlt napokban több lépést tett a járvány megelőzése érdekében, ugyanakkor a fővárosban közlekedőket is arra kéri, hogy figyeljenek oda saját és utastársaik egészségére.

A Főpolgármesteri Hivatal az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai alapján az alábbiak betartását kéri:

  • kerüljük a szem, a száj és az orr érintését,
  • mossunk kezet minél gyakrabban, vagy használjunk rendszeresen kézfertőtlenítőszert,
  • ha tüsszentünk vagy köhögünk, használjunk eldobható zsebkendőt, vagy a könyökhajlatunkkal takarjuk el a szánkat,
  • lázas betegség, vagy náthás, influenzás tünetek esetén ne használjuk a közösségi közlekedést!

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy

  • az Egészségügyi Világszervezet által felsorolt javaslatokat igyekezzenek utazás közben is betartani,
  • bár a közösségi közlekedési járműveket folyamatosan takarítják, a hatékonyság érdekében utazásuk után kivétel nélkül mindig mossanak kezet,
  • utazás közben – a biztonságot is szem előtt tartva – igyekezzenek a lehető legkevesebbszer megérinteni a különböző felületeket (például kapaszkodók, mozgólépcső elemei, utastársak stb.),
  • mindig mérlegeljék, hogy tumultus esetén felszállnak-e az adott járműre,
  • amennyiben a járművön nyitható az ablak, igyekezzenek minél többet szellőztetni,
  • a járvány idején célszerű a mobiljegyet használni, ha abban az utas talál maga számára megfelelő terméket,
  • a megszokotthoz képest viselkedjenek fokozottabb türelemmel a járművezetőkkel, a jegyellenőrzésben résztvevő személyekkel, illetve utastársaikkal szemben!

A járvánnyal kapcsolatos további információkat a BKK összefoglalójában olvashat.

A BKK eddigi lépései a járvány megelőzése érdekében

A Budapesti Közlekedési Központ, a fővárossal és szolgáltatóival együttműködve több olyan lépést is tett az elmúlt napokban, amelyekkel a járvány terjedését próbálják megelőzni, vagy legalább lassítani.

  • Több ezer fővárosi közösségi közlekedési járművezető védelme érdekében határozatlan időre felfüggesztették a járatokon a helyszínen váltott vonaljegyek értékesítését.
  • A fővárosban közlekedő járatok, ha egy megállóban van fel- vagy leszálló utas, akkor a jármű összes ajtaját kinyitják a megfelelő szellőzés érdekében.
  • Határozatlan időre felfüggesztették az elsőajtós felszállási rendszert a fővárosi közösségi közlekedési járatokon. A rendelkezés szintén a járművek jobb szellőzését segíti, és azt, hogy ne az első ajtónál tömörüljenek az utasok felszálláskor.
  • A lehető legtöbb járműben biztosítják az ablakok nyithatóságát.
  • Növelték a takarítás és fertőtlenítés gyakoriságát a közösségi közlekedési járműveken.
  • Az utasokkal gyakran érintkező jegyellenőr és ügyfélszolgálatos munkatársakat kézfertőtlenítővel látták el.
  • A metróállomásokon a technikai lehetőségekhez mérten a lehető legtöbb mozgólépcsőt üzembe helyezték, hogy az utasok minél hamarabb feljussanak a felszínre.
  • A Főpolgármesteri Hivatallal és a BKV Zrt.-vel közösen a BKK tájékoztató kampányba kezdett, több száz buszon, és megállóhelyi hirdetőtáblán, amelyben az alapvető higiéniai lépésekre hívja fel a figyelmet.

A Budapest Közlekedési Központ arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy figyeljenek oda saját egészségükre és legyenek utazás közben nagyon körültekintők, amellyel másokat is megóvhatnak!

 

 

 

 

Forrás: BKK

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com