Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy volt rendőr és két társa ellen

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt rendőrtiszt és két magánnyomozó ellen, mert utóbbiak nyilvántartási adatokat kértek és kaptak a rendőrtől – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.

Keresztes Imre főügyész azt írta: a magánnyomozók rendszeres kapcsolatot tartottak fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda állományában szolgálatot teljesítő rendőrtiszttel, és arra kérték, hogy a tevékenységükhöz szükséges adatokat kérdezze le a nyilvántartási rendszerekből.

A magánnyomozók a rendőr segítségével érvényes jogalap nélkül, soron kívül jutottak hozzá személyi, lakcím- és gépkocsiadatokhoz, – amelyekről tájékoztatták megbízóikat -, anélkül, hogy a lekérésért szolgáltatási díjat fizettek volna. A jogellenesen megszerzett adatok felhasználásával mintegy száz megbízást teljesítettek, amelyekkel több mint 5,6 millió forintot kerestek – tette hozzá.

A volt rendőr beismerő vallomást tett, egyik társa részben elismerte a bűncselekmények elkövetését, a harmadik vádlott azonban megtagadta a vallomástételt. A vádlottak szabadlábon védekeznek. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat ellenük a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik a bűncselekmények elkövetését, akkor a volt rendőrt egy év, társait nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítéljék (a próbaidő mindannyiuk esetében két év legyen), és a két magánnyomozóra emellett egyenként 3,315 millió forint pénzbüntetést is kiszabjon a bíróság.

Forrás: MTI.hu
Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com