Higuain aláírt a Chelseahez helyét gólerős lengyel támadóval pótolja a AC Milan

Az argentin Gonzalo Higuain a Chelsea labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A 31 éves támadó szerződtetését a Chelsea jelentette be. Higuain a tavaszi idényben kölcsönjátékosként szerepel a londoniaknál, akik az angol bajnokságban 23 fordulót követően a negyedik helyen állnak, az Európa-liga legjobb 32 csapata között pedig a svéd Malmö gárdájával találkoznak.

A Chelsea vezetőedzője, Maurizio Sarri két idényen át dolgozott együtt a Napolinál a dél-amerikai játékossal. A szakember elmondta: a Ligakupa elődöntőjének csütörtöki (mai) visszavágóján még nem számíthat Higuainra, mert az igazolásának formaságait nem tudták a határidőre elintézni. Az elődöntő első felvonásán a Chelsea 1-0-ra kikapott a Tottenham Hotspur vendégeként.

Higuaint sikeres madridi és nápolyi időszakot követően 2016 nyarán szerződtette a Juventus, amely fél évvel ezelőtt adta őt kölcsön a 2018/19-es szezonra az AC Milannak. Utóbbiaknál az őszi idényben alapembernek bizonyult, 22 tétmérkőzésen nyolc gólt szerzett, de az elmúlt három hónapban csupán kétszer volt eredményes.

Higuaint helyére a 23 éves Krzysztof Piatek érkezik az AC Milanba.

A milánói együttes bejelentése szerint a lengyel támadó játékjogát végleg megszerezték a Genoától, a gólerős játékossal 2023. június 30-ig szóló szerződést kötöttek. Az AC Milan honlapján kiemelte: Piatek karrierje lengyelországi időszaka során a Zaglebie Lubin együttesében 72 mérkőzésen 15 gólt szerzett, a Cracoviában pedig már 63/32 volt a mutatója. A Genoa nyáron szerződtette a középcsatárt, aki azonnal a tabella 14. helyén álló együttes kulcsemberévé vált. Piatek fél év alatt 21 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett: a bajnokságban 19/13, az Olasz Kupában 2/6 a mérlege.

A Genoa jó üzletet csinált Piatekkel: olasz sajtóértesülések szerint a nyáron 4 millió euróért (1,3 milliárd forint) megvásárolt támadóért 35 millió eurót fizetett a milánói együttes. Az AC Milannál a távozó Gonzalo Higuain pótlására szerződtették a lengyel labdarúgót, az argentin – akit a Juventus kölcsönjátékosaként foglalkoztattak tavaly nyártól – a Chelsea-hez szerződött.

Forrás: MTI.hu
Fotó: twitter



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com