Heves légörvény miatt hajtott végre kényszerleszállást egy utasszállító repülőgép Hawaiion, többtucatnyian megsérültek

Heves légörvény miatt harmincöten megsérültek egy utasszállító repülőgépen, amely a kanadai Vancouverből tartott az ausztráliai Sydneybe csütörtökön, a gép a hawaii Honoluluban sikeres kényszerleszállást hajtott végre.

    A sérülteket elsősegélyben részesítették, illetve nagy részüket kórházba szállították.
Az Air Canada légitársaság Boeing-777-200-as típusú gépe, fedélzetén 269 utassal mintegy 11 ezer méteres magasságban repült. Már elhagyta Hawaiit, kétórányira volt onnan, amikor hirtelen légörvénybe került. Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt üléseikből a magasba emelkedtek. A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét.
Egy nő olyan hirtelen és olyan erősen csapódott a mennyezetnek, hogy betört az oxigénmaszkokat rejtő műanyagburkolat.
Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt.
A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött és visszafordult Honolulu felé.
Az amerikai egészségügyi szervek tájékoztatása szerint harminc embert kellett kórházba szállítani, köztük kilenc súlyos sérültet.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com