Hétvégén már eljön a tavasz

Pénteken a Dunántúl nyugati felén többnyire gyengén felhős napos idő lesz. Keletebbre azonban közepesen és erősen felhős időszakok váltakozása mellett kevesebb napsütésre lehet számítani, és a középső, valamint a keleti megyékben több helyen alakul ki zápor, zivatar.

Éjszaka mindenütt csökken a felhőzet, kezdetben keleten egy-egy zápor még lehet. Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett sokat süt majd a nap, főként a keleti tájakon lesz erősebb a gomolyfelhő-képződés, amelyből elszórtan várható záporeső, zivatar. A délután folyamán a nyugati határvidéken sem lehet kizárni egy-egy zápor, zivatar kialakulását. Az északnyugati szél többször megélénkül, ma főként a Bakony és a Balaton környezetében erős széllökések is előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, keleten az enyhébb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 és 25 fok között valószínű.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com