Hétvégén kezdődik a Pastorale családi hangversenysorozat

A hétvégén kezdődik a Pastorale családi előadás- és hangversenysorozat a Pesti Vigadó Díszteremében a Zuglói Filharmónia és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésében.

    A sorozat szombaton és vasárnap is hallható nyitókoncertje ezúttal a francia romantika egyik legnagyobb mesterének, Hector Berlioznak a zenei világát mutatja be – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az összegzés szerint Hector Berlioz (1803-1869) zenetörténeti jelentőségű Fantasztikus szimfóniájának három tételét a közönség oly módon ismerheti meg, hogy a zenetörténész-műsorvezető előre ráirányítja a figyelmet az egyes zenei témákra és azok karakterváltozásaira.
A koncerten részletek hangzanak el a Nyári éjszakák című dalciklusból, a Harold Itáliában című brácsaszólós szimfóniából, a Faust elkárhozása című drámai legendából és a Rómeó és Júlia című drámai szimfóniából. A Szent István Király Szimfonikus Zenekart ezúttal a Kossuth-díjas Kovács János dirigálja. A hangversenyt két balettprodukció és gazdag vetített képanyag teszi teljessé.
A hétvégi hangversenyen közreműködnek Schöck Atala operaénekes, Háry Ágnes brácsaművész mellett valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem balett tanszékének hallgatói. A sorozat szerkesztő-műsorvezetője Solymosi Tari Emőke.
Az előadássorozat további koncertjei február 22-én és 23-án, április 25-én és 26-án, valamint május 9-én és 10-én hallhatók a Pesti Vigadó Dísztermében – olvasható a közleményben.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/pg/pestivigado



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com