A hétvégén ismét megrendezik Budapesten a közép-európai divathetet

A hétvégén ismét megrendezik Budapesten a közép-európai divathetet. A Budapest Central European Fashion Week három napja alatt csaknem 40 hazai és nemzetközi tervező mutatja be a következő őszi-téli kollekcióját a divatszakma, valamint minden érdeklődő számára a Várkert Bazárban.

    A péntektől vasárnapig tartó eseményen meg lehet nézni majd a legutóbbi milánói divathéten részt vett nyolc magyar tervező ruháit is – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Bata-Jakab Zsófia, az eseményt szervező Magyar Divat és Design Ügynökség vezetője elmondta, hogy eddigi rendezvényeik sikerének és a februári milánói megjelenésnek köszönhetően nagy a nemzetközi érdeklődés az esemény iránt. A környező országokból és Milánóból is érkeznek vendégek a divathétre. Budapestre látogatnak az olasz mentorok és showroomok vezetői is, hogy megismerjenek további magyar márkákat is új együttműködési lehetőségek feltérképezéséhez.
“Ezek a cégek azok, akik összeköttetést tudnak adni a magyar tervezők és a nemzetközi piac között” – mondta, hozzátéve: abban bíznak, hogy minél több konkrét megrendelés érkezik és olyan üzleteket kötnek, amelyek megrendeléshez vezetnek.
Elmondta, hogy a Várkert Bazár előterében a tervezők prezentációkat tartanak, valamint ezen a helyszínen a három nap alatt a táska-, kalap és ékszerkollekcióval jelentkező kiegészítő-tervezők is bemutatkoznak. Hozzátette, hogy a divatbemutatók mellett az idén több kísérőrendezvényt is szerveznek Budapesten, amelyekre már hétfőtől várják az érdeklődőket.
Mint mondta, céljuk, hogy Budapest a divat régiós központjává váljon.
A rendezvényről további információk a budapesti divathét weboldalán, Facebook és Instagram oldalán is megtalálhatók.

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/varkertbazar



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com