Hétvégén indul a szezon az Állatkertben

Nyuszisimogatóval, bemutatókkal, látványetetésekkel várják a közönséget

A húsvéti hosszú hétvégével megkezdődik az idei szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ez azt jelenti, hogy a sokféle állat és növény mellett hétvégétől már a főszezoni programok, látványetetések, állattréningek is várják a látogatókat. A kert szinte minden pontján kisállatokat látni, többek között az orangutánoknál, a gorilláknál, az elefántoknál, a gundiknál, a kenguruknál és a pingvineknél is lehet cseperedő apróságoknak örülhet a közönség.

Kedden tartotta idei szezonnyitó sajtótájékoztatóját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az eseményen prof. dr. Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a 2018-as szezon főbb látnivalóit, tervezett programjait ismertette, és beszámolt a folyamatban lévő fejlesztésekről, köztük a hamarosan megnyíló Holnemvolt Vár munkálatainak előrehaladásáról is. Az eseményen résztvevő újságírók egy helyszíni bejárás keretében meg is tekinthették a Holnemvolt Vár készülő létesítményeit.

Indul a szezon az Állatkertben

A nagypéntektől húsvét hétfőig tartó hosszú hétvégén indul a 2018-as esztendő főszezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 850 féle állat, és még ennél is többféle növény, valamint a patinás műemlék épületek és különféle műalkotások mellett sok-sok program, látványetetések, etológiai bemutatók, az elefántok és az oroszlánfókák tréningje és több más érdekesség várja a látogatókat. Az úgynevezett „Légy ott!” programok keretében délelőtt 10-től délután 16:30-ig az Állatkert különböző pontjain minden egész és fél órában valamilyen különleges esemény, látnivaló nyújt lehetőséget az állatok életének élményszerű megismerésére.

A főszezon programjai mellett a mostani hosszú hétvégén a Japánkert térségében külön nyuszisimogatóval is kedveskedik az Állatkert a kilátogató családoknak. A nyulak természetesen folyamatos felügyelet mellett, váltott műszakban „teljesítenek szolgálatot” a nyuszisimogatóban. A nyuszisimogató húsvétkor nemcsak népszerű szezonális program az Állatkertben, hanem megvan az a szerepe is, hogy azok se maradjanak ki a nyuszi-élményből, akiknek egyébként nincs módjuk nyulat tartani, és ezt felelősséggel mérlegelve nem is vágnak bele a nyúltartásba. A nyulakkal kapcsolatban egyébként az intézmény – ahogy már több mint negyedszázada minden esztendőben – most is felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.

„Gyereksztárok” sokasága

Már most, a szezon kezdetekor kölykök és fiókák sokaságával várja a látogatókat az Állatkert. Az Emberszabású Majmok Házában a 2014 végén született, de természetesen még most is bőven kölyöknek számító orangután gyerekek mellett a tavalyi év legvégén, december 23-án született gorillakölyköt is meg lehet nézni. Sőt, az intézmény honlapján csütörtök délig még a nevére is lehet szavazni. Azt, hogy a három válaszható név (Indigo, Ithemba, Ukusinda) közül melyik lesz a győztes, még a héten bejelenti az Állatkert.

Az elefántoknál Arun, a tavaly novemberben született kiselefánt a legfőbb látványosság. Bár még a tavalyi évben születtek, de csak az elmúlt hetekben néztek ki először a kiskenguruk a nyugati szürke óriáskenguruknál, sőt, több Bennett-kenguru nőstény erszényében is „zsebibaba” cseperedik. A tavalyi év végén kikelt három pingvinfióka is látható már a pingvincsapat tagjaként.

Az idei naptári évben világra jött kisállatok közül a muntyákszarvas gida, valamint a gundiknál, a csupasz turkálóknál és a zöld agutiknál született kölykök érdemelnek külön is említést. Csütörtökön pedig egy zebracsikó is született, aki a napokban mutatkozik be a közönségnek, így a mostani hosszú hétvégén már őt is látni lehet.

Az Állatkert szakemberei az elkövetkező hetekben, hónapokban természetesen további kölykök és fiókák világrajövetelére is számítanak.

 

Mi lesz még 2018-ban?

A kisállatok, és a most hétvégén kezdődő főszezon programjai mellett az Állatkert természetesen idén is megtartja a hagyományos rendezvényeit. Ilyen lesz például a Föld Fesztivál áprilisban, a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat a nyári hónapokban, az Állatkertek Éjszakája augusztus utolsó péntekén, valamint az Állatszeretet Fesztivál októberben. Emellett idén is megrendezik azokat a hagyományos eseményeket, amelyeket a társadalmi felelősségvállalás jegyében szoktak megtartani (Áloméj, Sérült Gyermekek Napja).

Nem lesz hiány a szakmai programokban sem! Alig több mint egy hónap múlva például az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), illetve az Állatkerti Világszervezet (WAZA) fajmegmentő tenyészprogramokkal és regionális gyűjteményi tervezéssel foglalkozó szakemberei találkoznak majd Budapesten.

 

Hogy állnak a fejlesztések?

A fejlesztések szempontjából a 2018-as esztendő mérföldkő lesz az Állatkert történetében. Hiszen jelentősen előrehaladnak azok a fejlesztések, amelyek a kert új területein jönnek létre, mi több, ezek közül a Holnemvolt Vár meg is nyílik a nagyközönség előtt.

Mint ismeretes, a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelynek területe az 1866-os megnyitástól kezdve az első 90 évben több lépésben csökkent, majd pedig több mint 50 éven át nem változott, az elmúlt évtizedekben kevesebb, mint 11 hektárnyi területen működött. A megszüntetett Vidámpark területével, és még néhány környező telekkel azonban az Állatkert – története során először – végre növekedni tudott, és 2014 óta összesen csaknem 8 hektárnyi új területhez jutott. Ezeken a területeken négy fő fejlesztés valósul meg:

– a Holnemvolt Vár (korábbi munkacímén Mesepark);

– a Pannon Park;

– a Hermina Garázs;

– illetve az új kiszolgáló zóna.

 

A fentiek közül az új kiszolgáló zóna, bár teljesen még nem készült el, a működés szempontjából leglényegesebb elemei (műhelyek, öltözők, irodák, raktárak, új takarmányozási központ és állatorvosi rendelő) már a múlt évben átadásra kerültek. A Pannon Park esetében, amelynek átadása 2020-ban várható, az őszi alapkőletétel óta jelentősen előrehaladtak a kivitelezési munkálatok. Megtörtént a munkaterület határolása, elvégezték a földmunkákat, megkezdődött az alapozás, sőt, már a mélyszintek függőleges falainak egy része is áll.

 

Célegyenesben a Holnemvolt Vár kivitelezése

Az új területek új bemutatóhelyei közül az állatkerti játszópark, az úgynevezett Holnemvolt Vár, készül el a leghamarabb. Az 1,6 hektár alapterületű bemutató komplexum részben volt vidámparki területen, részben olyan területen jön létre, amely mindig is az Állatkerthez tartozott, de ahol korábban a közönség számára nem látogatható gazdasági udvar volt. A Holnemvolt Várat elsősorban a kisgyermekes családok igényeinek figyelembe vételével alakítják ki, s a tervek szerint még az idei év első felében átadják.

A Holnemvolt Vár térségében főként a kezesebb, szelídebb állatokkal ismerkedhetnek majd az apróbb és nagyobb látogatók. Itt lesz például az új állatsimogató, a tengerimalacok városa, és sok más, nagyrészt háziállatokat, ház körüli jószágokat, tevéket és alpakákat bemutató létesítmény. A Nyíhangár övezetében az Állatkert lovas hagyományai születnek újjá, a Macskaköves udvarban pedig kézműves programok várják majd az érdeklődőket. A Holnemvolt Vár központi építménye, a Hetedhét Palota pedig a magyar állatmesék világa köré szerveződő játszóházként működik majd, több mint háromezer négyzetméteren, érdekes játékokkal, élményekkel, korszerű, innovatív játéklehetőségekkel.

A Holnemvolt Vár egyik zónájában az Állatkert felidézi az egykori vurstli letűnt világát is, a kívül-belül mutatósan felújított, patinás, 1908-ban létesült Schäfner-körhintával, a régi hordóval, és több más hagyományos játéküzemmel. Sőt, a hagyományőrzés jegyében a terület Állatkerti körút felőli homlokzatát is úgy alakítják ki, hogy az felidézze a XX. század elején itt állt épületek, a Royal Vio mozi, illetve Helfgott Sámuel fényképészműtermének megjelenését, hangulatát, utcaképét.

Forrás/fotó: Fővárosi Állatkert és Növénykert



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com