A hétvégén befoghatja a BL helyek egyikét a Manchester United, az Arsenal-nak pedig a City ellen kell bizsonyítania

Vasárnap este rendezik az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóját, amelyen a címvédő és most második Manchester City a negyedik Arsenalt fogadja.

Josep Guardiola tanítványai a listavezető Liverpool üldözése közben meglepő vereségbe szaladtak bele, legutóbb, kedd este ugyanis 2-1-re kikaptak a 14. helyen szerénykedő Newcastle United otthonában. A City hátránya ezzel együtt hét helyett csak öt pontra nőtt, a Pool ugyanis szerdán nem bírt hazai pályán a Leicesterrel (1-1). A manchesteri együttesnek több hibára már nagy valószínűséggel nem lesz lehetősége, és a címvédéshez a hátralévő 14 forduló alatt kell előbb behoznia, majd megelőznie a Liverpoolt.

A vasárnap esti rangadónak saját közönsége előtt a City az esélyese: a hazaiak az idénybeli 12 bajnoki meccsükből tizenegyet megnyertek, és csak egyet veszítettek el, míg aktuális ellenfelük mérlege idegenben 4-4 győzelem és vereség mellett három döntetlen. Az Arsenal ráadásul a legutóbbi öt vendégként megvívott PL-találkozójából egyet sem tudott megnyerni, két döntetlen mellett háromszor kapott ki, Liverpoolban például 5-1-re.

A fordulót szombaton kora délután a harmadik Tottenham Hotspur és a Newcastle összecsapása nyitja a Wembley Stadionban, a londoniak pedig egy győzelemmel – legalább vasárnap estig – megelőzhetik a tabellán a Manchester Cityt.

Az ötödik Chelsea a szerda este Bournemouth-ban elszenvedett, kínos 4-0-s vereség után saját közönsége előtt javíthat, és erre minden esélye meg is lesz, ugyanis a sereghajtó Huddersfield látogat szombaton délután a Stamford Bridge-re.

A decemberben kinevezett Ole Gunnar Solksjaer irányításával még mindig veretlen Manchester United ezúttal vasárnap lép pályára Leicesterben, míg a fordulót záró összecsapást hétfőn este rendezik Londonban, ahol a 12. West Ham United a listavezető Liverpoolt látja vendégül.

Premier League, 25. forduló:
szombat:
Tottenham Hotspur-Newcastle United 13.30
Brighton-Watford 16.00
Burnley-Southampton 16.00
Chelsea-Huddersfield 16.00
Crystal Palace-Fulham 16.00
Everton-Wolverhampton 16.00
Cardiff City-Bournemouth 18.30
vasárnap:
Leicester City-Manchester United 15.05
Manchester City-Arsenal 17.30
hétfő:
West Ham United-FC Liverpool 21.00

A tabella:
1. FC Liverpool            24 55-14 61 pont
2. Manchester City         24 63-19 56
3. Tottenham Hotspur       24 50-24 54
4. Arsenal                 24 50-33 47
5. Chelsea                 24 40-23 47
6. Manchester United       24 48-35 45
7. Wolverhampton Wanderers 24 30-31 35
8. Everton                 24 35-33 33
9. Watford                 24 33-34 33
10. Bournemouth             24 33-42 30
11. Leicester City          24 30-30 32
12. West Ham United         24 30-37 31
13. Brighton                24 27-36 26
14. Newcastle United        24 21-32 24
15. Crystal Palace          24 24-33 23
16. Southampton             24 26-41 23
17. Burnley                 24 25-45 23
18. Cardiff City            24 20-46 19
19. Fulham                  24 25-53 17
20. Huddersfield Town       24 13-41 11

Forrás: MTI.hu
Fotó: Premier League



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com