Hét koncertet kínálnak a Zenés Állatkerti Esték

Idén hét koncert várja a közönséget a Zenés Állatkerti Esték sorozatban július 3. és augusztus 14. között szerdánként a Fővárosi Állat- és Növénykertben, Budapesten.

Az esteken fellép Miklósa Erika Fekete-Kovács Kornéllal és a Modern Art Orchestrával, a Kozma Orsi Quartet Kern András színművésszel, a Budapest Klezmer Band és Polnauer Flóra, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint, Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra, a Malek Andi Soulistic és Karácsony János James, valamint a Karosi Júlia Quartet és az RTQ vonósnégyes.

Az elmúlt 17 évben 127 előadás szórakoztatta a közönséget, s az idén 18. évadába lépő sorozatban újabb hét koncertet rendeznek – mondta el Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

A zenés programok több mint másfél évszázados múltra tekintenek vissza a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az 1910-es években az Állatkertnek saját szimfonikus zenekara is volt, a következő évtizedben pedig a Magyar Rádió az első koncertet az Állatkertből sugározta, ahogyan azt az LGT is megénekelte a Rádió című slágerben – emlékeztetett a főigazgató.

A Másképp című koncerten július 3-án átiratok, duettek és különlegességek szólalnak meg Rossinitől Gershwinig, Bernsteintől Cole Porterig Miklósa Erika, Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra előadásában. Woody és a Swing címmel ad koncertet a Kozma Orsi Quartet, vendégművészként Kern András lép színpadra. A Budapest Klezmer Band Liedele in Jiddis! estjének vendége Polnauer Flóra, Magyarország első női kántora lesz. Szőke Nikoletta és Gájer Bálint koncertjén Bernstein-dalok hangoznak el, Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra többek között a népszerű Karády-, Jávor-, Kabos-, Latabár-filmek zenéit eleveníti fel, a Malek Andi Soulistic Álomkoncert című estjének vendégművészeként Karácsony János James lép fel.

A Zenés Állatkerti Esték augusztus 14-én zárulnak a Karosi Júlia Quartet és a Bujtor Balázs vezette RTQ vonósnégyes Egy csipetnyi Broadway című koncertjével, amelyen George Gershwin dalai új, modern hangzásban szólalnak meg.

Forrás: MTI
Fotó: zoobudapest.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com