Herendi porcelánokból nyílt kiállítás a török fővárosban

Budapest után hétfőn Ankarában, a Kortárs Művészetek Központjában (Cagdas Sanatlar Merkezi) is megnyílt a Herendi Porcelánmanufaktúra Porcelánra festett kultúrák című kiállítása, amely összesen 216 dísz- és használati tárgyat vonultat fel, köztük számos ritkaságot.

    A tárlat júniustól szeptemberig a rózsadombi Gül Baba Kulturális Központban volt látható. A mostani kiállítás Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében valósult meg.
A hétfői eseményen tartott beszédében Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete rámutatott: ez a kiállítás csak kezdet, mert már folynak az egyeztetések egy akár négy-ötször nagyobb tárlatról is, amely a tervek szerint áprilistól vagy májustól lenne megtekinthető a fényűző isztambuli Dolmabahce palotában. Az ankarai nagykövet jelezte: az a kiállítás átfogóbb és sokszínűbb lesz, valamint hosszabban, mintegy egy-másfél hónapon keresztül várja majd az érdeklődőket.
Mátis Viktor kiemelte: a herendi porcelán egy olyan 194 éves védjegy, amelyet a 20. század történelmi viharai sem tudtak tönkretenni. A herendi porcelán Londontól Párizson át a világ számtalan nagyvárosában jelen van, a Távol-Keleten pedig különösen is híres és sikeres – hívta fel a figyelmet a nagykövet, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a márka Törökországban szintén sikert arat.
A Porcelánra festett kultúrák című tárlat azért különleges, mert a bemutatott darabok Kelet és Nyugat kultúrájának az összefonódására emlékeztetnek: a kiállított tárgyakon japán, kínai, indiai és török motívumok egyaránt megfigyelhetők, mindazonáltal nagy részük az iszlám motívumvilághoz kapcsolódik.
A tárlaton megtekinthető többek között az a tulipános kollekció is, amelyet Serdar Gülün isztambuli születésű művész tervezett a magyar porcelánmanufaktúra számára. A kiállítás legújabb darabja a 2018-ban bemutatott Leopárdos váza, Vida Sándor mesterfestő alkotása; amelyet 370 munkaóra alatt készített el.
A herendi műremekek január 15-ig ingyenesen látogathatók a török fővárosban.

 

 

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com