Herendi porcelánokból nyílt kiállítás Gül Baba türbéjénél

Több mint 200 dísz- és használati tárgyat, köztük számos ritkaságot vonultat fel a Herendi Porcelánmanufaktúra Porcelánra festett kultúrák című kiállítása, amely pénteken nyílt meg a Gül Baba Kulturális Központban.

    Miközben a magyarság tisztelettel emlékezik hőseire, a török-magyar együttélés nem csupán a mohácsi csatát vagy az egri várvédőket jelenti, hanem számos kulturális emléket is – emlékeztetett a kiállítás megnyitóján Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. kerület országgyűlési képviselője.
Mint felidézte, Gül Baba türbéje a török és a magyar kormány példaértékű együttműködésében újulhatott meg a közelmúltban.
A cél az volt, hogy a Gül Baba Kulturális Központ ne csupán az emlékezés helye legyen, hanem váljon vonzó közösségi térré és turisztikai célponttá. A látogatottsági adatokból kiolvashatóan ez a törekvés sikerrel járt – számolt be a miniszter, hozzátéve: a török-magyar kapcsolatok gazdasági, kulturális és oktatási téren egyaránt kiemelkedően jók.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra “Magyarország egyik büszkesége”, melynek termékeit a világ minden pontján ismerik.
A most megnyílt tárlat azért különleges, mert a bemutatott porcelánok kelet és nyugat kultúrájának az összefonódására emlékeztetnek: a kiállított tárgyakon japán, kínai, indiai és török motívumok egyaránt megfigyelhetők – közölte Varga Mihály.
Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója elmondta: az alapítvány célja, hogy egy olyan pezsgő kulturális központ jöjjön létre a Rózsadomb lankáin, amely kulturális és ifjúsági programjaival a magyar és a külföldi látogatók számára egyaránt érdekes lehet.
Ehhez a porcelán kiváló alapanyag, hiszen mind a magyar, mind a török kultúrában a tradicionális értékeket testesíti meg – emlékeztetett Szalai István, kiemelve: a tárlat anyagában mind magyar, mind a török vagy más országokból érkező látogatók találhatnak újdonságokat.
Simon Attila vezérigazgató arról számolt, be hogy az általa vezetett Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. mára a világ legelismertebb porcelángyártójává vált.
A manufaktúra kiemelt célja, hogy a Herendi porcelán hordozta értékeket bemutassa a nagyvilágban, ezért tavaly például a világ nyolc országában állították ki kincseiket Tokiótól Madridig – közölte Simon Attila.
A szervezők tájékoztatása szerint a pénteken megnyílt tárlaton megtekinthető lesz többek között az a tulipános kollekció is, amelyet Serdar Gülün isztambuli születésű művész tervezett a Herendi Porcelánmanufaktúra számára.
A kiállítás legújabb darabja a Leopárdos váza, Vida Sándor mesterfestő alkotása; a 370 munkaóra alatt elkészített díszvázát 2018-ban mutatták be.
A Porcelánra festett kultúrák című tárlat szeptember 30-ig ingyenesen látogatható a Gül Baba Kulturális Központban, ezt követően pedig Isztambulban is bemutatják majd.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/gulbabaheritagefoundation



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com